Szent László nem tesz csodát: pusztul Türje temploma
2009. szeptember 14. 14:38 Kovács Olivér
Repedések a téglafalakon, tornyokon, boltozaton. Átvizesedett falak, fakuló freskók, az egykori restaurálás helyenként ma már inkább rombolásnak tűnő nyomai: a türjei, hajdan prépostsági templom megmentésére egyelőre nincs remény.
Korábban
„Megdöbbentő a templom állapota, ám hogy pontosan mennyi és milyen súlyos sebből vérzik, felmérés nélkül lehetetlen megállapítani” – mondta el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke. Mezős Tamás, aki a napokban szemrevételezte a 13. századból származó, Magyarországon egyedülálló műemléket, hozzátette: a rendkívül rossz általános állapoton túl az is elszomorító, hogy a falkutatások befejeztével a szakemberek több felület esetében helyreállítás, vagy konzerválás nélkül hagyták sorsára a templomot. Ennek egyik legszembetűnőbb példája az északi mellékhajó szentély felőli zárófala, ahol a boltozat alatt betörték a téglákat, ami így ágyú ütötte lyukként éktelenkedik.
A türjei templom több szempontból is rendkívül fontos eleme a magyar műemlékállománynak. Ritka reprezentánsa az Árpád-kori téglatemplomoknak, amit a premontrei szerzetesek számára alapított kolostorral együtt Türje nembeli Dénes bán a 13. század első felében. A déli mellékhajó falán 14. századi, Szent László legendát feldolgozó falképciklus található, amelyet csak néhány évvel ezelőtt fedeztek fel. A díszítőfestések más része 15. századi, míg az 1760-as években Dorffmaister István festett oltárképet és más ábrázolásokat a templomban.
„Legalább egy olyan vizsgálatra szükség volna, amely pontosan felmérné a jelenlegi károkat a templomban” – mondta Mezős Tamás, ám hozzátette: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak nincsenek forrásai, ráadásul a törvény is köti a kezét, hiszen nem állami, hanem egyházi tulajdonban van a műemlék.
„Nem túlzás több száz millió forintra becsülni a templom helyreállításának költségét, ennél pontosabb számot azonban lehetetlen mondani” – közölte a megkeresésre a Veszprémi Főegyházmegye építésze. Rábel István kijelentette: ugyan a templom az egyházmegye területén áll, azonban nincs a tulajdonukban, így a felújítását sem tudják kezdeményezni.
„Ismerjük a templom elszomorító állapotát és keressük a megoldást, az azonban biztos, hogy saját erőből nem, csak pályázati forrásból léphetünk előre” – mondta a tulajdonos Csornai Premontrei Apátság vezetője. Fazakas Márton kormányzó perjel hozzátette: a 2000-es évek elején tízmillió forintot nyertek pályázaton, amelyből azonban csak a falkutatásra és régészeti feltárásra futotta a templom környezetében. „Előteremtettük a Szent László legendát ábrázoló falkép, illetve a barokk oltár restaurálásának költségét, nemrégiben megtisztíttattuk az oltárképet. Ez persze a teljes rekonstrukcióhoz képest nagyon kevés, de igyekszünk mielőbb kész tervekkel előállni, hogy megmentsük a magyarság múltja szempontjából egyedülálló türjei templomot” – jelentette ki Márton atya.
Repedezett, átvizesedett falak, hulló vakolat, galambcsontváz a harangtoronyban: képgaléria a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap