Angol mintára szervezkednének a műemlékvédők
2009. augusztus 28. 09:46 Kovács Olivér
Az érdeklődők, a civil szervezetek és a műemlékes szakma számára is érdekes szervezetet hívna életre Révész T. Mihály, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója. A példa a brit National Trust, ám azt a magyar igényekhez - és lehetőségekhez - igazítanák.
Korábban
„Szeptemberben kezdődnek a tárgyalások a szervezet megalapításáról, amelynek a pontos társasági formája és a neve egyelőre még nincs meg” - mondta el a műemlékem.hu-nak Révész T. Mihály. Az ötletgazda hozzátette: biztos, hogy nem „műemlékpárt” lesz a neve, hiszen olyan komplex rendszer létrehozása a cél, amely egyszerre nyerheti el a szakma, a civil szervezetek és a társadalom támogatását.
„Akár a gödöllői kastélyba szervezett romtúráknak, akár a Várkert Kioszk melletti ciszternák bemutatásának az elsöprő sikere megmutatta, hogy létezik a társadalomnak egy olyan rétege, akik többre és másra kíváncsiak, mint amit az épített örökségünkből meg szoktunk mutatni nekik. Márpedig ilyen bemutatókat, különböző helyszíneken, rendszeresen lehetne tartani a szervezethez csatlakozók számára” - jelentette ki Révész T. Mihály.
A szervezet azonban nem csupán egy turisztikai vállalkozás lenne, hiszen cél az is, hogy olyan láncot fűzzenek fel a bemutatásra méltó műemlékekből, amely tudásközpontként is működne, vagyis az intézményes tagok egymást segíthetnék a pályázatoknál, a közös programok szervezésében. A szervezet összeállítaná a műemlékes szakma segítségével azt a listát is, amely segítené a kirándulókat, utazókat, hogy az ország mely szegletében milyen műemlékeket érdemes feltétlenül felkeresniük, ráadásul a belépődíjakból a civil tagok árengedményt kaphatnának.
„Egyelőre embrionális állapotban van a szervezet, azonban jelenhetem: a sejtosztódás már megkezdődött” - tette hozzá a kastélyigazgató, aki reméli, hogy néhány héten belül konkrétumokkal állhatnak a nagyközönség elé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap