Különleges házat őrzött meg a középkori kút
2009. április 3. 12:04
A Vác belvárosában épülő mélygarázs területén 2009 márciusában a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat régészei négy kutat és egy középkori boronaház maradványait tárták fel. Utóbbi kuriózumnak számít ebből a korszakból - tudósított dr. Mészáros Orsolya ásatásvezető régész.
Korábban
A tavaly ősszel kezdődött váci munkálatok során a régészek januárban egy 14. századra keltezhető edénycsoport teljesen ép darabjaira bukkantak, s márciusban újabb különlegességek kerültek elő a lelőhelyről. A teljes, mintegy 3700 m² területen összesen 7 kút volt. Ezek között található két, körülbelül a 17. századra keltezhető, egyforma szerkezetű építmény, aljukon nagyméretű, fenyőből készült gyűrűvel, amelyhez belülről – a hordókhoz hasonlóan, abroncsszerűen – 31 darab, 160–180 cm hosszú fadeszkát illesztettek, külső oldalára pedig a Naszályból származó, faragott kváderköveket helyeztek egymás fölé. A kutak mintegy 3,5 m mélyek voltak.
Az ásatás légifotóról 2008. novemberében
Ennél korábbi, a 15–16. század fordulójára keltezhető egy jóval mélyebb, mintegy 5,5 m mély építmény, felül vegyesen rakott kövekből, legalul faszerkezettel: egymásba csapolt gerendákkal és abroncsos deszkákkal. Lehetséges, hogy ehhez tartozott az a kilinccsel felszerelt csapóajtó is, amelyet ennek alján találtak meg. A most feltárt kutak olyan jól megalkotott, erős megtartású építmények voltak, hogy egészen a 20. század második feléig tisztították és használták azokat, és az egyikből egy második világháborús szovjet géppisztoly is előkerült.
Boronaház kibontás után, a kút gerendaaljával
Régészeti szempontból az utolsóként megtalált kút és ház volt a legérdekesebb. Az építmény kőgyűrűje mellett kezdetben egy deszkafal vonala és néhány kiálló cölöp vált láthatóvá egy erősen kénes szagú, iszapos talajban, közöttük néhány késő Árpád-kori cseréptöredékkel. A fokozatos mélyítés és aprólékos bontás után a régészek egy 2,6 × 2,5 m kiterjedésű, boronaszerkezetű építményt tártak fel, amely 130 cm magasságig teljes épségben állt. A ház négy nagyméretű talpgerendára támaszkodott; alatta a Dunáról származó, rendkívül erős kavicságyat terítettek szét, majd a ház középvonalába párnafát fektettek, amelyen deszkapadlót alakítottak ki. A deszkapadló alá egy kikészített bőr (talán mellény) maradványa szorult be, ez feltehetően a ház építésekor maradhatott ott. A ház oldalfalát 3–5 cm vastag deszkafalak képezték, amelyek a talpgerendákba illesztett cölöpöknek támaszkodtak.
Kút és középkori boronaház bontás közben
Az építmény a 14. század végére már nem is volt használatban, erre vall legalábbis az, hogy a ház feltöltésében 13-14. századi kerámiaanyag volt. Az épület a középkori járószinthez képest mélyebben helyezkedett el, oda létrán jutottak le, amelynek maradványai szintén előkerültek. A jelenlegi adatok alapján még nem lehet tudni, hogy a kutat néhány száz évvel később véletlenül, vagy tudatosan építették a ház mellé. Tény azonban, hogy ez mentette meg a boronaházat a pusztulástól, ugyanis az építmény kősorait erős gerendaszerkezet tartotta, amelyen keresztül folyamatosan víz szivárgott a szomszédos középkori faházba, megőrizve azt az utókornak.
Éghajlatunk miatt rendkívüli ritkaságnak számít, hogy a föld alól több száz éves ép faház került elő – párhuzamait a régészek egyelőre csak észak-európai vidékeken ismerik, Magyarországon nem. Ritkasága miatt a ház funkciója talány: vajon a vízforrás mellé épült, és azt valamilyen módon használta? Pincéje, tárolóhelyisége lehetett egy fölötte álló, később elbontott háznak?
A kút deszkabéllete és kősora közé szorult „davajgitár”
A válaszra egyelőre még várni kell, ugyanis a régészek a gyors ütemben feltárt és kiemelt faanyagot csak néhány napja kezdték feldolgozni, a leletek megóvása és restaurálása a fák esetében éveket jelenthet. A tervek szerint az egykori házat egy kiállításon, visszaépítve mutatják majd be a nagyközönségnek.
A mélygarázs területének feltárása Vác történetében kiemelkedő jelentőségű, leletei számos új adattal gazdagítják a püspöki város történetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Radioaktív védelmi övezetet szeretett volna létrehozni Koreában MacArthur tábonok 09:05
- Az 56-os forradalom után sokat tett a magyar menekültekért az újdonsült monacói hercegné tegnap
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között tegnap
- Fokhagymával és pálinkával is próbáltak védekezni az emberek a kolera ellen tegnap
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek tegnap
- Milánót is elfoglalta volna, de megsemmisítő vereséget szenvedett a svájci hadsereg 2024.09.13.
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére 2024.09.13.
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai 2024.09.13.