A 10 legfurcsább történelmi melléknév
2008. július 15. 09:56
Mel Brooks a Világtörténelem I. című filmjében így kiált fel: Királynak lenni jó! Kastélyban laksz, gyomrod végterméke külön csúszdán pottyan a falusiak fejére, ráadásul még csinos kis melléknevet is kapsz, amelyet aztán később unott iskolásoknak kell bebiflázniuk. Ennek ellenére nem minden uralkodó volt olyan szerencsés, hogy Nagy, Bölcs vagy éppen az Elfajzott (II. Albert, meisseni őrgróf) jelzővel illessék. A következőkben 10 olyan királyt, herceget és nemesurat gyűjtöttünk össze, aki balszerencséjének vagy saját furcsaságának köszönhetően kapott szokatlan nevet.
Korábban
Szodomita és kannibál
10. I. Széphajú Harald
Harald egyáltalán nem volt vesztes típus, épp ellenkezőleg. 872-ben, alig 22 évesen ő alapította meg a norvég királyságot. A legenda szerint megfogadta, hogy addig nem vágatja le a haját, amíg norvég király nem lesz. Amikor ez csaknem egy évtized múltán bekövetkezett, inkább King-Kong fiára hasonlíthatott.
9. III. Henrik, Szodoma hercege
Henrik már kisfiúként élénk érdeklődést mutatott a ruhák iránt, és anyja ezért minden nap elfenekelte. A hírek szerint lázadó tinédzserként protestáns zsoltárokat énekelt a húgának, és rengeteg bánatot okozott szüleinek. Divatbolondnak számított, aki a legfurcsább öltözékekben pompázott. A miniatür kutyák, transzvesztita jellegű ünnepségek és különc öltözködés iránti rajongása miatt kapta e zavarba ejtő nevet.
8. Csontnélküli Ivar
A 9. században élt viking harcos valószínűleg az osteogenesis imperfecta (üvegcsontúság) nevű ritka betegségében szenvedett, amely rendkívül törékeny csontokat okoz. Ez nem lehetett valami előnyös számára, hiszen berserkerként feladata a fosztogatás és a gyilkolás volt, ami a szokatlanul törékeny csontokkal nem lehetett egyszerű feladat.
7. Sebestyén portugál uralkodó, a szűz király
Sebestyént már születése előtt két héttel királynak nevezték, így egyáltalán nem meglepő, hogy koronázása idején még szűz volt. Az, hogy rövid élete 24 éve alatt az is maradt, már egyáltalán nem volt megnyugtató a portugálok számára. Sebestyén védelmében azonban azt is meg kell említeni, hogy mindegyik hölgy, akit tanácsadói elé vittek, közeli rokona volt. Sebestyén tehát örökös nélkül halt meg.
6. Ugolino della Gherardesca, a pisai kannibál
Ugolino, a pisai nemesember, összejátszott az ellenséges itáliai városállamokkal, mire Pisa polgárai gyermekeivel együtt bezárták egy toronyba, ahol nem volt víz és élelem. A történelem el is feledkezett volna róla, ha Dante meg nem örökíti az Isteni színjátékban. A Pokolban Ugolino beismeri, hogy halála előtt evett gyermekei húsából. Büntetésképpen a Pokol kilencedik körében egy tóba fagyva kell szenvednie. Dante elbeszélésének nem sok valóságalapja van, mégis ez terjedt el, és innen származik Ugolino ragadványneve. 2002-ben Francesco Mallegni, paleontológus, exhumálta Ugolino testét, és arra a következtetésre jutott, hogy a pisai nemes halálát fejseb okozta, és semmiféle kannibalizmus nem történt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap