Színes fotókon kelnek életre az első világháborús katonák mindennapjai
2018. július 13. 09:34 Múlt-kor
Bár a színes film használata csak az 1930-as évektől terjedt el igazán, Paul Castelnau szorgalmas munkájának hála a francia haderő mindennapjait már úgy élhetjük át, mintha csak karnyújtásnyira lennénk a Nagy Háborúban szolgáló katonáktól.
Korábban
A háborús események és a katonák mindennapjainak megörökítése hosszú történelemre tekint vissza. A középkor nagy csatái, az amerikai függetlenségi háború, vagy éppen a francia forradalom ikonikus pillanatai gyakran köszönnek vissza a festővászonról. A fényképezés feltalása és elterjedése aztán ezt a műfajt is forradalmasította. A neves amerikai fényképész, Mathew Brady képein például már tényleg farkasszemet nézhetünk az amerikai polgárháború nagy hadvezéreivel és politikai vezetőivel, sőt láthatjuk már az északi és déli katonák megpróbáltatásait is.
Ekkor azonban – és még hosszú évtizedeken keresztül – csak fekete-fehérben jelennek meg a háború mindennapjai, így azok jelenetei továbbra is egy letűnt, távoli korszak emlékeiként jelennek meg előttünk. A színes film első megjelenését, a francia testvérpár, Auguste és Louis Lumiére nevéhez köthetjük, akik 1903-ban szabadalmaztatták találmányukat. A színes fényképezés mindazonáltal csak 1935 után, a Kodak színes filmjei révén vált a mindennapok részévé.
Szerencsére azonban már az első világháború idején is voltak olyan fényképészek, akik kihasználták a Lumiére-fivérek fejlesztését. Így például a francia Paul Castelnau szorgalmas munkájának hála a francia haderő mindennapjait már úgy élhetjük át, mintha csak karnyújtásnyira lennénk a Nagy Háborúban szolgáló katonáktól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap