Róma gazdasága a Kr. e. 2. századra teljesen átalakult. Az újonnan meghódított területekről olcsó munkaerőt jelentő rabszolgák tömegei özönlöttek a birodalomba. Gazdáik sok esetben egyszerű tárgyként kezelték őket, és előfordult, hogy indokolatlan kegyetlenséggel bántak velük. A legtöbben elfogadták a sorsukat, ám voltak, akik nem nyugodtak bele a rabságba. Közülük is a leghíresebb a trák Spartacus volt. Története a világirodalom és a filmművészet számos alkotását ihlette. De vajon ki is lehetett valójában Spartacus?

Az első jelentős rabszolgafelkelés Kr. e. 135-ben Szicíliában tört ki. A néhány ezer lázadó élére álló szír rabszolga, Eunus elfoglalta Henna városát, ahol a hellenisztikus királyságok mintájára egy független államot kívánt létrehozni. A prófétaként tisztelt vezér felvette az Antiochos nevet, államtanácsot létesített, és még pénzt is veretett. Eközben a lázadók fosztogatással, erőszakos akciókkal tartották rettegésben a szicíliai városok lakosságát. A birodalmi légióknak végül jelentős erőfeszítésére, valamint egy Sarapión nevű rabszolga árulására volt szükségük ahhoz, hogy Kr. e. 132-re leverjék a felkelést.

Kr. e. 104-ben nagyjából egy időben tört ki rabszolgalázadás Szicília keleti és nyugati felén, amely idővel Campaniára is átterjedt. A rómaiak ezúttal is csak hosszú harcok árán voltak képesek legyőzni a Salvius és Athénión vezette rabszolgaseregeket.

A rabszolgák egy sajátos csoportját alkották a gladiátorok, akiknek látványos párviadalai idővel a plebs legkedveltebb szórakozásává váltak. A harcosokat gladiátoriskolákban képezték ki az életre-halálra menő küzdelemre. Az ókor legnagyobb rabszolgafelkelése a capuai gladiátorképző intézményből, Cornelius Lentulus Batiatus kaszárnyájából indult ki. Kr. e. 73 tavaszán 200 gladiátor elégelte meg az életkörülményeit, és döntött úgy, megszökik gazdájától. Az elégedetlenkedők élére egy trák származású gladiátor, Spartacus állt.

Mivel a felkelők nem hagytak semmilyen írásos nyomot maguk után, az eseményeket csak az ókori történetírók beszámolóiból ismerjük. Florus művében Spartacus közönséges bűnözőként jelent meg, más szerzők azonban nem hallgatták el az erényeit. Sallustius mellett Plutarkhosz is megemlékezett a rabszolgavezér testi erejéről, bátorságáról, valamint intelligenciájáról. Ő a trák gladiátort „nehéz sorsához képest feltűnően értelmes és művelt” emberként jellemezte.

A harcos korábban római katona volt, majd sikertelen szökését követően eladták gladiátornak. Felesége már ekkor megjövendölte végzetét. „Mint mondják, amikor Rómába vitték a rabszolgavásárra, álmában kígyó tekerőzött arcára, és vele egy törzsből származó felesége, egy jósasszony […] ezt úgy értelmezte, hogy a kígyó nagy és félelmetes hatalmat jelez, de szerencsétlenséget is hoz Spartacusra” – meséli Plutarkhosz.

Megtréfált rómaiak

A capuai kiképzőtáborból szökéssel próbálkozók közül végül mintegy 70, konyhai bárdokkal és nyársakkal felszerelt harcosnak sikerült kijutnia. Szétverték a Capuából ellenük küldött alakulatokat, majd – a legyőzött katonáktól zsákmányolt fegyverek birtokában – visszahúzódtak a Vezúvhoz.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. tavasz különszám számában olvasható.