Két éven át szükségállapotban tartotta Lengyelországot Jaruzelski tábornok
2023. május 25. 19:05 MTI
9 éve halt meg Wojciech Witold Jaruzelski tábornok. Lengyelország utolsó kommunista vezetőjét hosszú betegség után, életének 91. évében érte a halál egy varsói katonai kórházban, ahol kisebb megszakításokkal hónapok óta ápolták.

Wojciech Jaruzelski tábornok kihirdeti a szükségállapotot 1981. december 13-án
Jaruzelski a kommunista Lengyelországban a fegyveres erők főparancsnoka, védelmi miniszter, majd a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetője volt.
Ő vezette a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsát, amely 1981. december 13-án a szükségállapotot kihirdette, hogy elfojtsák a demokráciát követelő Szolidaritás független szakszervezet által ihletett országos tiltakozásokat. A szükségállapotot csak 1983-ban oldották fel.
Ő volt a lengyel ellenzékkel folytatott 1989-es kerekasztal-tárgyalások egyik kezdeményezője. Az 1989. június 4-i első részlegesen szabad parlamenti választások után köztársasági elnökké választották, ezt a tisztséget 1990. december 22-ig töltötte be, amikor hivatalba lépett a megválasztott új elnök, Lech Wałęsa. Jaruzelski ezt követően nyugdíjba vonult.
A volt lengyel elnök utolsó éveiben limfómában – a nyirokrendszer sejtjeiből kiinduló daganatos betegségben – szenvedett, és kemoterápiás kezelésben is részesült, ami komplikációkat okozott nála, a kórházban agyvérzést is kapott.
Jaruzelski ellen halálakor két per is folyt, az egyik az 1970. decemberi tengermelléki munkástüntetések véres leverése, a másik a szükségállapot bevezetése miatt. 2011-ben mindkét eljárást felfüggesztették a tábornok rossz egészségi állapota miatt.
A szükségállapot máig éles viták tárgya a történészek és a társadalom körében. Vannak, akik nem tudják megbocsátani neki a Szolidaritás szakszervezet betiltását és a szükségállapot mintegy 100 halálos áldozatát. Felmérések szerint azonban a lengyelek között még mindig többen vannak azok, akik indokoltnak tartják a szükségállapot bevezetését, mint az ellenkező véleményen lévők.
Védelmezői szerint Jaruzelski a szükségállapottal egy szovjet intervenciótól akarta megmenteni Lengyelországot, és azt is az ő érdemének tudják be, hogy a kerekasztal-tárgyalások életre hívásával ő volt a kezdeményezője az 1989-es rendszerváltozásnak Lengyelországban és egész Kelet-Európában.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A haza bölcse vette rá a közügyekben való részvételre a reálpolitikus Széll Kálmánt tegnap
- Balatoni életérzés lengi körbe a Várkert Bazár új kiállítását tegnap
- Az egész ország ünnepi díszbe borult a honalapítás millenniumára tegnap
- Kamerák kereszttüzében süllyedt el a brit repülőgép-hordozó tegnap
- Külső és belső ellenségek is érkeztek Magyarországra a keresztes csapatokkal tegnap
- Tragikusan fiatalon hunyt el Dsida Jenő, az erdélyi irodalom meghatározó alakja 2023.06.07.
- Pártján belül is számtalan ellenséget szerzett magának Nagy Imre 2023.06.07.
- Elhunyt Dr. Jalsovszky Katalin, a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának muzeológusa 2023.06.07.