Hónap: szeptember • Nap: 13
1453. szeptember 13.
Cillei Ulrik gróf ligát köt Garai László nádorral
1505. szeptember 13.
I. Miksa római király hadat üzen II. Ulászlónak
1506. szeptember 13.
Meghal Andrea Mantegna padovai festő
A quattrocento második felének legnagyobb észak-itáliai mestere 1431-ben született. Padovában F. Squarcione tanítványa volt, mégis inkább a Padovában tíz évig dolgozó Donatello hatott rá, rajta kívül még A. del Castagno. Későbbi apósa, J. Bellini művészete juttatta el hozzá a velencei festészet eredményeit. Az antik művészet feltámasztásának igénye párosult archeológiai érdeklődésével, kutatta és gyűjtötte az antikvitás emlékeit. Festészetében a toszkán művészet eredményeit gótikus, északi formalátással is ötvözte, emellett a velencei művészet is gazdagította stílusát. A plasztikus formálás, az anatómiailag biztosan megoldott alakok, tökéletes perspektíva, a részletek gazdagsága jellemzi műveit. Padován kívül főként Mantovában élt, ahol 1460-ban Ludovico Gonzaga őrgróf udvari festője lett. Itt festette fő művét, a mantovai Castello San Giorgio Camera degli Sposijának freskóit (1474). E korszakának érett formanyelvét jellemzi az Uffizi háromrészes oltára, s talán legismertebb képe, a milánói Brerában lévő Piéta. Magyar vonatkozású portréi is voltak (Mátyás királyról, Janus Pannoniusról), de ezek elvesztek. Bibliai és mitológiai tárgyú rézmetszetei a quattrocento jelentős grafikai művei. Mantovában érte a halál.
1540. szeptember 13.
János Zsigmondot királlyá választják
Az `öreg János királynak` 1540. július 7-én Jagelló Izabellától a budai várban született fia. Szapolyai csak hetekkel élte túl gyermeke világra jöttét, akit szeptember 13-án, a rákosmezei országgyűlés II. János néven királlyá választott. A fiú felcseperedéséig a Szapolyai-család érdekeit gyámjai érvényesítették. György barát sikertelen 1551. évi országegyesítő kísérlete János Zsigmondot a sziléziai Oppeln és Ratibor hercegségekbe száműzte, ahonnan csak 1556-ban térhetett haza. Anyja halálát (1559) követően pedig egy évtizede maradt, hogy 1571 tavaszán bekövetkezett haláláig immáron saját elképzelései szerint irányíthassa a születőben levő Erdélyi Fejedelemséget. Az itáliai kultúra szerelmese lévén, olaszokkal vette körül magát; nyilván orvosa Blandrata György hatására tért át az antitrinitárius vallásra is.
1592. szeptember 13.
Meghal Michel Eykem de Montaigne író és filozófus
59 éves korában a Montaigne-kastélyban Bordeaux mellett meghal a híres írói és filozófus, Michel Eykem de Montaigne.
Montaigne gazdag kereskedő fiaként humanista irányú képzést kapott, majd jogi tanulmányokat folytatott. 1582-től 1585-ig Bordeaux város polgármestere volt. Elfoglaltságai mellett mindig szakított időt nagy utazásokra, járt Németországban, Itáliában és a békés Svájcban, illetve időről időre visszahúzódott kastélyába és írásaiba merült. Íróként és filozófusként Michel Eykem de Montaigne "Esszék" (1580, bővítve 1588-1595), amelyben egy új irodalmi műfajt hozott létre, s ez főként Franciaországban váltott ki nagy hatást. 22 év alatt íródott elmélkedéseiben olyan szellemi, filozófiai valamint gyakorlati témákkal foglalkozik, amelyek az embereket mozgatják, "mint egyedülálló, és mint társas lényeket, mint ahogy a hagyományok, az intézmények, a törvények, amelyek a családban, a közösségben és az államban a rendezett együttélést létrehozzák és megőrzik".
A sokféle témát Montaigne minden felismerhető rendszeresség nélkül veszi sorra; az irodalom és a mindennapok színes összevisszaságában állnak egymás mellett. Az egyes fejezetek címei gyakran nem sokat mondanak annak tartalmáról, de elárulják a szerző szándékát. Vannak például elmélkedések, "Az emberi cselekedetek következetlenségéről" vagy "A szavak hiúságáról". Montaigne újból és újból megszakítja a logikai gondolatmenetet, hogy saját magáról tudósítson. Be is ismeri: "Könyvemnek egyetlen tartalma én magam vagyok". Ebben az értelemben az esszéista értekezéseit többnek tekinti, mint "kísérleteknek saját magán" és bevallja: "A könyvemet nem is annyira én alkottam, mint az alkotott engem". Véleménye szerint a kirobbanó stílus illik az ember állhatatlan lényéhez.
1598. szeptember 13.
Meghal II. Fülöp
II. Fülöp meghal Madrid közelében, az általa építtetett kolostor székhelyén, az Escorialban. II. Fülöp 1556 (IX. 12.) óta uralkodott Spanyolországban. Apjának, V. Károlynak nem sikerült biztosítania fia számára az öröklést a Német-Római Birodalomban. 1580-ban Henrik portugál király halála után, legközelebbi örököseként, II. Fülöp lett az utóda (1580), trónkövetelésének azonban hadjárattal kellett érvényt szereznie. A németalföldi ügyekbe beleavatkozó, valamint a tengeri utakat veszélyeztető Anglia meghódítása kudarcba fulladt 1588. (VII. 27.-VIII. 28.). Németalföld déli tartományai felett sikerült megőriznie fennhatóságát.
1831. szeptember 13.
Meghal Rudnay Sándor esztergomi érsek
1760. október 4-én született Nyitraszentkereszten. 1784-ben szentelték pappá, 1805-ben esztergomi kanonok, 1815-ben erdélyi püspök, 1819-ben esztergomi érsek, hercegprímás, 1828-ban bíboros lett. 1820-ban székhelyét Nagyszombatból visszahelyezte Esztergomba. Az érseki székhelyet 1543-ban helyezték át Esztergomból a felvidéki Nagyszombatba, mert a törökök fenyegették és el is foglalták a Duna-parti várost. A bíboros 1822-ben új székesegyházat és prímási palotát is kezdett építtetni Esztergomban. Ugyanebben az évben nemzeti zsinatot hívott össze az akkori magyar fővárosba, Pozsonyba a jozefinista egyházpolitika ellensúlyozására. A zsinat határozatait azonban az uralkodó nem erősítette meg. Az egyházi központ áthelyezésének 175. évfordulójáról 1995 júliusának végén Rudnay-emlékünnepségeken emlékeztek meg Esztergomban.
1848. szeptember 13.
Batthyány miniszterelnök a veszélyeztetett dunántúli megyékben népfelkelést hirdet
1882. szeptember 13.
Angol protektorátus Egyiptomban
Nagy-Britannia legyőzi a nemzeti ellenállást vezető egyiptomi hadügyminiszter, Arábi pasa csapatait. Tevfik pasa, az alkirály (kedíve) angol védelem alá helyezte magát (1881. IX. 9.).
Egyiptom de facto angol protektorátus lesz. Arabi pasát halálra ítélik, azután kegyelmet kap, és Ceylon szigetére száműzik. A külföldiek ellen irányuló nemzeti ellenállás oka Egyiptom nagyfokú takarékossági intézkedései, amelyek mindenekelőtt az egyiptomi középosztály sújtották.
Ezzel a francia befolyás teljesen megszűnt Egyiptomban, és ezt a többi európai hatalom tudomásul veszi. Maga az egyiptomi köznép a száműzött Arabi pasában nemzeti hőst látott. A politikus azonban többé nem játszhatott számottevő szerepet a közéletben. Nyugalom lett Egyiptomban: az arabok között többé nem tör ki felkelés.
1886. szeptember 13.
Megszületett Robert Robinson szerves kémikus
Apja kívánságára - aki gyáros és feltaláló volt - a manchesteri egyetemen kezdett kémiát tanulni, ahol 1910-ben doktorált. 1912-ben a sydney-i egyetemen a szerves kémia professzora lett, három év múlva Liverpoolban kapott tanszéket. 1921-ben a St. Andrews egyetem, a következő évben pedig a manchesteri egyetem katedráját kapta meg. Ezután az oxfordi, majd a londoni egyetemen tanított, egészen nyugdíjba vonulásáig. Kutatásai során különösen a növényi színanyagok és az alkaloidok tanulmányozásában ért el eredményeket. Az antocianidinek és antocianinek szintézisére 1925-28 közt dolgozott ki módszert. A szintézisek e vegyületek pontos szerkezetének meghatározását is lehetővé tették. Korábban a brazilfából kinyerhető textilfestékek, a brazilin és a hematoxilin szerkezetét tanulmányozta, az 1950-es években szintézisüket is megvalósította. Az alkaloidok közül 1917-ben szintetizálta a nadragulyában lévő atropint, később a gránátalmafa gyökerében előforduló pszeudopelletierint. Vizsgálta az ópium alkaloidjait, a kábító és fájdalomcsillapító narkotint, a morfint, a köhögéscsillapító kodeint, a mérgező hatású tebaint. 1925-ben e vegyületek szerkezetét is megállapította. Az 1940-es években feleségével együtt bekapcsolódott a penicillin kutatásába. 1949-53 között megvalósította a koleszterin szintézisét. A kémiai Nobel-díjat 1947-ben kapta a `biológiailag fontos növényi anyagok, elsősorban az alkaloidok vizsgálatáért`. A London melletti Great Missenden-ben halt meg.
1902. szeptember 13.
A német Ostmark Egyesület nagygyűlése a lengyel nyelv visszaszorítását követeli Danzigban
1931. szeptember 13.
Matuska merényletet hajt végre Biatorbágynál
0 óra 20 perckor felrobbant a biatorbágyi vasúti viadukt. A detonáció éppen abban a pillanatban történt, amikor a Budapest Keleti pályaudvarról 11 óra 30 perckor elindult Bécs-Passau-Köln-Ostende gyorsvonat a völgyhídra ért. Az első 6 Pullman-kocsi a mozdonnyal együtt lezuhant és összetört. Három vagon a mélység felett függött, az utolsó 3 pedig a hídon maradt. Huszonkét ember életét vesztette, 17-en súlyosan megsebesültek. A helyszínen egy töltött vulkánfíber strandbőröndből, 1 zseblámpaelemből és egy mérőlécből álló pokolgépet találtak. Leltek továbbá egy kő alá rejtett levelet, amelynek hangvételéből a rendőrség nyomban arra következetett, hogy a robbantás a kommunisták műve volt. A kormány szeptember 19-én elrendelte a statáriumot, amit a kormánypárt jobbszárnya, Gömbös Gyula és hívei már korábban is követeltek. A rögtönítélő eljárás bevezetésének politikai jellegét mutatja, hogy hatályát a gyilkosságon kívül kiterjesztették az 1921:III. tc. 1. és 2. §-ban meghatározott bűncselekményekre, "az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására". Tehát kommunisták ellen is alkalmazhatták. A nyomozás azonban megállapította, hogy a merényletet Matuska Szilveszter bécsi kereskedő és gyáros, egykori katonatiszt és fehérterrorista különítménytag követte el. Fény derült arra is, hogy ő volt a tettese a németországi jüterborgi és az ausztriai ansbachi ausztriai robbantásoknak is. Matuskát egy osztrák bíróság 6 évi fegyházra, majd 1934-ben egy magyar törvényszék halálra ítélte. Ausztriában nem volt halálbüntetés, ezért az ítéletet a kiadatási egyezmény alapján életfogytiglani fegyházra változtatták. Miután Matuska kitöltötte ausztriai büntetését, 1937-ben egy magyarországi fegyintézetbe szállították. A statárium lehetőséget adott arra, hogy 1932. július 28-án halálra ítéljék, és még aznap kivégezzék Sallai Imrét és Fürst Sándort, az illegális KMP vezetőjét. 1932. október 10-én a 9900/1932. ME. sz. rendelet megszüntette a rögtönbíráskodást.
1943. szeptember 13.
Csang Kaj-sek Kína elnöke lesz
Csang Kaj-sek 1907-ben végzett a baodingi katonai akadémián, majd Japánban folytatta tanulmányait. 1911-ben tért vissza hazájába. 1922-ben a Szovjetunióban járt, 1925-ben átvette a köztársasági csapatok feletti parancsnokságot. Részt vett a kínai polgári forradalomban. 1928-tól a Kuomintang elnöke és a hadsereg főparancsnoka. Harcolt a kommunisták ellen, az ország legnagyobb részét ellenőrzése alá vonta. Az 1937-es a japán támadást követően átmeneti szövetséget kötött velük: Mao Ce-tung csapataival együtt próbálta meg Mandzsúriát felszabadítani. 1942-ben Stilwell alá rendelve két kínai hadsereget küldött Burmába. Rövidesen összekülönbözött az amerikai tábornokkal. A II. világháború után ismét szembe fordult a kommunistákkal. Az 1945-49 közötti polgárháborúban felhasználta az amerikaiaktól korábban kapott támogatást, ennek ellenére csapatai vereséget szenvedtek. Híveivel Formosa (Tajvan) szigetére vonult vissza. Itt továbbra is fenntartotta a Kínai Köztársaságot.
1944. szeptember 13.
Az aradi csata
A IV. hadtest (21-től 3. hadsereg) támadása a Déli-Kárpátok lezárására az aradi csatába torkollott
1993. szeptember 13.
Aláírják az izrael-palesztin békeegyezményt
1993. szeptember 13.
Arafat és Rabin Washingtonban aláírják a békemegállapodást
A palesztin-zsidó szembenállás régóta mérgezte a két nép kapcsolatát. Izrael állam kikiáltásására a palesztin nép a fegyveres harc megindításával válaszolt, amely a terrorisztikus elemeket sem nélkülözte. A közvetlen párbeszéd 1991 őszén, a madridi konferencián indult meg az izraeliek és arab szomszédjaik között. Az 1993-as esztendő hozta az első komolyabb áttörést, amikor Jasszer Arafat, Jichak Rabin izraeli miniszterelnöknek írt levelében elismerte a zsidó állam létezésének jogát. Válaszul Izrael legitim tárgyalópartnernek tekintette a Palesztin Felszabadítási Szervezetet (PFSZ), ami előfeltétele volt az oslói békefolyamatnak. Ennek lezárásaként 1993. szeptember 13-án Washingtonban aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében a Gázai övezetben, Jerikóban és a Jordán folyó nyugati partján, Ciszjordániában létrehozták a Palesztin Önkormányzatot (PÖ). Ezek felett az ellenőrzést a PFSZ kapta meg az ezt követő öt éves ideiglenes időszakra. A terület belső rendjéért ettől kezdve a palesztin rendőrség, külső védelméért pedig továbbra is az izraeli hadsereg felelt. 1994-től kezdődően a Gázai övezet demilitarizált területté vált, közigazgatását palesztin szervek vették át. Izrael 1995-ig fokozatosan adta át a különböző területek (például oktatás, posta, közművek...stb.) irányítását a palesztin hatóságoknak. 1994-ben Arafat, Rabin és Simon Perez (akkori izraeli külügyminiszter) a közel-keleti békéért tett erőfeszítéseikért Béke Nobel-díjat kaptak.
2001. szeptember 13.
Meghal Szabó Árpád klasszika filológus
Budapesten született 1913. október 16-én, A Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd a frankfurti egyetemen folytatta tanulmányait az 1930-as években. 1940-48-ig Debrecenben a klasszika- filológia professzora, ezután 1957-ig a budapesti egyetemen klasszika-filológiát és ókori történelmet tanított, 1957-ben a forradalom alatt tanúsított magatartása miatt elbocsájtották. 1958 és 1983 között az MTA Matematikai Kutatóintézetének tudományos munkatársa, majd főmunkatársa volt. Alapító főszerkesztője volt az Existentia című folyóiratnak, s vezetője a Magyar Tudománytörténeti Intézetnek. Elismertségét igazolta, hogy az ókori görögség tudományos gondolkodását feltáró kutatásait a Görög Tudományos Akadémia jelentette meg, s ugyanez mondható el a rómaiak és Róma vonatkozásában is. A klasszika-filológia, ezen belül a homéroszi kor irodalma, Periklész kora, Szophoklész tragédiái, valamint az ókori matematika és csillagászat vizsgálata állt kutatásai középpontjában, e témakörökben a XX. század legkiválóbb tudósainak egyike volt. 1990-ben lett az MTA rendes tagja. 1993-ban Széchenyi-díjat kapott a klasszika-filológia nemzetközi szinten is elismert műveléséért, oktatói és ismeretterjesztő munkásságáért, valamint úttörő matematika-történeti eredményeiért. Könyveit számos nyelvre lefordították. Fő művei: az Aranygyapjú, A trójai háború, a Homérosz, a Hellász hősei, a Szophoklész tragédiái, a Róma jellemei, az Antik természettudomány, A görög matematika kibontakozásai, valamint a Bevezetés a filozófiába.
