Jubileumi kiállítással ünneplik a kétszáz éves Akadémiát
2026. május 7. 18:00
Kiállítás nyílt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Könyvtár és Információs Központ (KIK) alapításának 200. évfordulója alkalmából szerdán az Akadémia székházának aulájában.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Korábban
A Tudomány szolgálatában: 200 éves a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ című tárlat a Sokszínű tudomány jubileumi rendezvénysorozat keretében valósult meg. A kiállítás az intézmény kétszáz éves történetét tekinti át a Teleki-könyvtár alapításától napjainkig, érintve az intézmény fejlődésének főbb állomásait, köztük az 1865-ös beköltözést az akadémiai palotába, vagy a jelenlegi épületbe való 1988-as átköltözést.
A látogatók egy illusztrált idővonal segítségével ismerhetik meg a könyvtár történetének meghatározó eseményeit, valamint betekintést kaphatnak a jelenlegi működésbe és gyűjteményi szerkezetbe. A tárlat kiemelt figyelmet szentel a jelentős kéziratos és nyomtatott ritkaságokat őrző különgyűjteményeknek, így a Kézirattárnak és Régi Könyvek Gyűjteményének, valamint a Keleti Gyűjteménynek. A tárlaton a magyar irodalom kiemelkedő alakjaihoz kötődő dokumentumok is szerepelnek.
A történeti visszatekintés mellett a kiállítás kitér az intézmény korszerű tudományszervezői feladataira is, bemutatva többek között az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program (EISZ) és a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) működését, a digitális fejlesztéseket, valamint a tudománymetriai tevékenységet. Különlegességként látható Victor Vasarely Vega Gyuru című faliszőnyege is, amelyet az alkotó ajándékozott a könyvtárnak 1987-ben, és amellyel az intézmény a művész születésének 120. évfordulója előtt is tiszteleg.
A szerdai megnyitón Kollár László, az MTA főtitkára köszöntötte a megjelenteket, és arról beszélt, hogy a Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye kódexei, ősnyomtatványai és régi könyvei által az Akadémiai Könyvtár valójában évszázadok történetét és életét őrzi. "Olyan szellemi értékeket, amelyek a rájuk rakódott idő, a történelem változásai mögül is felfénylenek" - mondta. Kiemelte, hogy a kiállítás az alapító, gróf Teleki József nemzedékeken át gyűjtött családi könyvtárától napjainkig mutatja be az Akadémia Könyvtárának történetét, nemzeti és nemzetközi feladatait. Olyan feladatokat, amelyek nem a múlté, amelyek nem zárult le e most betöltött kétszáz évvel, hanem a jelenben élnek és a jövőbe mutatnak - tette hozzá.

"A tudomány szolgálatában" - ez a kiállítás főcíme, és ez az Akadémia Könyvtárának önmeghatározása is - mondta, hozzátéve, hogy a könyvtár törzsgyűjteményének gazdag könyv- és folyóiratállománya, a magyar kultúra legnagyobb alakjainak hagyatékát és unikális régi könyvek gazdag tárházát őrző Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye, az ország orientalisztikai alapkönyvtáraként számontartott Keleti Gyűjtemény, valamint az 1950 óta keletkezett iratanyagot gondozó Akadémiai Levéltár páratlan forrásanyag a tudomány számára.
"A könyvtár azonban nemcsak megőriz, nemcsak forrás, hanem maga is tudományos műhely"- hangsúlyozta. "Az Akadémia Könyvtára a könyvtártudomány magas szintű művelésével a tudomány többi területének szolgálatában áll. Erről a jelenben végzett, jövőt építő munkáról is átfogó képet ad a most megnyíló kiállítás" - mondta Kollár László.
A kiállítást Monok István, a könyvtár főigazgatója nyitotta meg, aki köszöntőjében egyebek mellett arról beszélt, hogy a könyvtár gyűjteményének minden egyes darabja külön történet, és ezek nem maradhatnak rejtve, hozzáférhetővé kell tenni azokat, mert különben halottá válik a gyűjtemény. Ehhez járul hozzá a most megnyíló tárlat is.
A kiállítás május végéig ingyenesen látogatható az Akadémia székházában.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Több mint háromezer sírt rejtett az ősi kínai birtokközpont tegnap
- A textilgyártásra fókuszált a viking ipari központ tegnap
- Neandervölgyi migrációs központ volt az őskori Közép-Európa tegnap
- Érintetlen ókori maja várost tártak fel Mexikóban tegnap
- Nem voltak ritkák a drasztikus aszályok az újkori Magyarországon tegnap
- Kiterjesztett valósággal mutatják be a francia kulturális örökséget tegnap
- Új kötet elemzi V. Károly birodalmának ellentmondásait tegnap
- Sziklarajzok tárják fel a szibériai sámánok rituális portáljait 2026.06.27.













