2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Jan Vermeer allegóriája egy elképzelt világról

Cesare Ripa a következőket írta az 1593-ban megjelent, Iconologia című munkájában a történelem múzsájáról: „Cliót babérral koszorúzott ifjú lánynak ábrázoljuk. Jobbjában trombitát, baljában pedig könyvet tart, amelyen kívül az a felirat olvasható: TVCIDIDES. Ezt a múzsát Cliónak a görög κλεα szóról nevezzük, amely dicséretet jelent, vagy a κλεοζ szóról, amelynek jelentése dicsőség. Nevét tehát vagy az általa megénekelt dolgok ünneplése miatt kapta, vagy ama dicsőség miatt, amelyet a költők élveznek a tudós férfiak körében, vagy pedig - mint Phormutus mondja - ama férfiak dicsősége miatt, akiket a költők ünnepelnek.

Azért festjük Thukydidés feliratú könyvvel, mert ennek a múzsának tulajdonítjuk a történetírást, mint Vergilius írta a De Musis című kisebb opusában: »Cliónak dala tűnt korokat s holt árnyat idéz fel. Illik ezért, hogy valamely jeles történetíró művével jelképezzük őt, mint amilyen Thukydidés is volt.«
Babérkoszorúja azt mutatja, hogy amiként a babér mindig zöld, s hosszú időn át friss marad, úgy a történetírás érdeméből örök időkig élnek az elmúlt és a jelenbeli dolgok.”

Az itáliai Ripa munkáját, amely „különféle képek leírását” tartalmazza,  és „amelyeket az antikvitásból feltalált vagy tulajdon leleményével megalkotott és magyarázatokkal ellátott a perugiai” szerző, 1644-ben holland nyelvre is lefordították és szerte Hollandiában széles körben ismertté vált. A delfti származású Vermer az 1660-as évek második felében minden bizonnyal Ripa Iconologiájának ismeretében fogott neki a festészet allegóriájaként is értelmezett alkotásán Clió megfestésének. Mert hogy a műterem bal hátsó sarkában, az ablakkal szemben álló, sárga ruhás és kék köpenyes nőalak nem más, mint maga a Történetírás múzsája. De vajon mit keres éppen ő a festő műtermében, a festőművészetet – de Schilderkunst – ábrázoló képen?

A protestáns fogadós, selyemszövő és műkereskedő fiaként született Johannes a festmény készültekor harmincas évei közepén, élete és művészete csúcsán járt. Több mint tíz éve élt már házasságban a gazdag katolikus családból származó Catharina Bolnesszel és összesen tizenöt gyerekükből kilenc már élt. Vermeer maga is foglalkozott műkereskedelemmel, festeni évente általában csak két képet festett, pályatársaival ellentétben megrendelésre, ezek árából tudta eltartani népes családját.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. tavasz különszám számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár