2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hiába tiltakoznak a druidák, megépül az alagút a Stonhenge közelében

2020. november 16. 14:58 MTI

A régészek, környezetvédők, druidák tiltakozása és a tervezési felügyelőség javaslata ellenére a brit közlekedési miniszter jóváhagyta, hogy alagút építésével csillapítsák a gépkocsiforgalmat az angliai Stonehenge körzetében – adta hírül a BBC News.

A leghíresebb brit őskőkori műemlék mellé tervezett mintegy három kilométer hosszú alagút építése annak a kétmilliárd font költségvetésű útfelújítási programnak a része, amellyel a világörökség részét képező 25 négyzetkilométernyi terület közlekedési problémáit akarják megoldani.

A Stonehenge, Európa egyik legjelentősebb őskőkori építménye mintegy 5000 éves, a világ egyik csodájaként tartják számon.

Grant Shapps közlekedési miniszter annak ellenére hagyta jóvá a projektet, hogy a tervezési felügyelőség azt javasolta, vesse el azt. A tárcavezető szerint azonban az alagút több hasznot hoz, mint amennyi kárt okozna.

Régészek aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a munkálatok káros hatással lesznek a Stonehenge-re, mivel az alagút néhány száz méterre húzódik majd a világörökség részét képező területtől.

“Az alagút mindkét végén a tájat kivájják egy autóút és a hatalmas alagútbejáratok számára, nagy csomó betont építenek be, nagy útkereszteződések lesznek a világörökségi terület mindkét oldalán. Ez nagyfokú pusztítást jelent” – hangoztatta Kate Fieden régész.

A brit kormány 2015-ben állt elő először a tervvel, ám az ellenállást váltott ki műemlékvédelmi csoportok körében, amelyek legalább egy négykilométeres alagút építését szorgalmazták, mondván, csak egy hosszabb alagút nyújthatna kellő védelmet a Stonehenge-nek.

A tervezet bírálói azon félelmüknek is hangot adtak, hogy az alagútból kiszűrődő fénysugarak károsítani fogják a kőtömbökből és földsáncokból álló építmény eredeti küldetését, a téli és a nyári napfordulók megünneplését.

A kormány ezért később megváltoztatta az alagút nyomvonalát, hogy kijárata ne zavarhassa a lemenő nap látványát a téli napfordulón.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár