Hamarosan újra esőkirálynő ülhet a dél-afrikai balobedu törzs trónjára
2018. szeptember 26. 18:52 Múlt-kor
Korábban
Az esőkirálynők tündöklése és bukása - és egy újjászülető monarchia a 21. században
A balobaduk egy kicsi, ugyanakkor a régióban tekintélyes államot tudhattak magukénak a 19. században, amelyet nagyban köszönhettek az esőkirálynők ügyes diplomáciájának. Az 1854-ig uralkodó I. Modjadji jó kapcsolatot épített ki a legendás Saka Zuluval is, így biztosította országa békéjét. II. Modjadji (1854-1894) uralkodása alatt kerültek szembe először az európai gyarmatosítókkal is. Bár az évtizedek során több európai is megfordult az esőkirálynők udvarában (a különleges országot Európával egy brit szerző, H. Rider Haggard ismertette meg), de ők maguk valószínűleg sosem állhattak szemben magával az uralkodóval, ugyanis az óvatos esőkirálynők rendszeresen helyetteseket küldtek maguk helyett.
A törzs vezetői minden bizonnyal tisztában voltak azzal, hogy milyen veszély fenyeget az európaiak részéről, így amikor az első búr telepesek megjelentek Limpopóban a 19. század végén, a balubaduk voltak az egyetlenek, akik – szakítva évszázados békepolitikájukkal – azonnal fegyverrel próbáltak ellenállni a betolakodóknak. Küzdelmüket azonban nem koronázta siker, a technikai fölényben lévő gyarmatosítók gyorsan megtörték az ellenállásukat. A vereség azzal vált teljessé, amikor Piet Joubert tábornok katonái körbevették az esőkirálynő lakhelyét. Ez volt az első alkalom, hogy fehér ember a saját szemével láthatta a misztikus uralkodót. A hordágyon előcipelt II. Modjadji ekkorra azonban már egy rendkívül öreg, ráncos asszony volt, ami a beszámolók szerint nagy csalódást okozott az addig csak a legendákat ismerő katonáknak. A vereség és a nyilvános megaláztatással felérő tárgyalás valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy II. Modjadji a rituális öngyilkosság és a hatalom továbbadása mellett döntött.
A soron következő esőkirálynők bár méltóságukat még megtarthatták, kénytelen voltak végignézni, ahogy előbb a gyarmati kormányzat, majd a függetlenné váló és az apartheid rendszert bevezető Dél-Afrika újabb és újabb birtokokat sajátít ki a törzstől és egyre szigorúbban szabályozza az erdők és mezők használatát. A legsúlyosabb csapás végül 1972-ben érte a balobaduk hagyományos kormányzatát, amikor területüket az apartheid rezsim az afrikaiak számára létrehozott önálló önkormányzattal bíró (ám a valós törzsi-etnikai viszonyokat jellemzően figyelmen kívül hagyó) bantusztánok egyikébe olvasztotta és IV. Modjadjit hivatalosan is megfosztották királyi rangjától és egyszerű főnökké sorolták vissza.
Az apartheid bukása után, az 1990-es években a bantusztánokat felszámolták, területeiket és kormányzatukat pedig újraegyesítették a Dél-Afrikai Köztársasággal. Az új alkotmány külön részben foglalkozott a belső, törzsi királyságok és főnökségek kérdésével, Nelson Mandela pedig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy jó kapcsolatot építsen ki ezekkel az uralkodókkal és személyesen is volt alkalma találkozni az akkori esőkirálynővel, V. Modjadjival.
Bár a kormányzat azóta is jó kapcsolatot tart fenn a balobadu monarchiával, sem V. Modjadji, sem a 2005-ben rendkívül fiatalon meghalt VI. Modjadji nem kapta vissza a királysága állami elismerését. A Királyi Tanács kitartó lobbitevékenysége azonban meghozta az eredményét. Idén áprilisban az újonnan megválasztott dél-afrikai elnök, Ramaphosa és elődje, Zuma együtt utazott északra, hogy személyesen is megünnepeljék a restaurációt. A következő esőkirálynő hivatalos beiktatására azonban még várni kell, ugyanis Masalanobo hercegnő ma még csak 13 éves. Amikor betölti 18. életévét és nagykorú lesz VII. Modjadji néven foglalhatja majd el az esőkirálynők trónját.
Uralkodójuk hivatalos rangemelkedése kétségtelenül fontos történelmi igazságtétel a balobadu törzs számára, de szimbolikus jelentősége mellett, komoly politikai haszonnal is bír számukra ez a lépés. A hamarosan mintegy 100 falu ceremoniális vezetőjévé, és a zulu királlyal formálisan egyenrangúvá váló esőkirálynő és kormányzata ettől fogva sokkal nagyobb állami támogatásokra számíthat és lobbierejük is jelentősen növekedhet a fővárosban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20