Viktória királynő közbenjárására menekült meg a halálos ítélettől Türr István
2021. május 3. 18:24 MTI
113 éve, 1908. május 3-án halt meg Türr István, az 1848-as forradalmak, majd az olasz egyesítési mozgalom hőse, a Korinthoszi-csatorna építésének kezdeményezője. A harmincas évek derekán az olasz haditengerészet rombolót is elnevezett róla.
Korábban
1825. augusztus 10-én született Baján. Apja korai halála miatt tanulmányait félbe kellett szakítania, ezután volt kereskedő, lakatosinas, molnár, kőműves, 1842-ben beállt katonának. Közlegényként kezdte, 1848-ban már hadnagy volt Radetzky tábornagy Észak-Itáliában állomásozó osztrák seregében. A forradalmak kitörése után átszökött a piemonti hadsereghez, ahol egy magyar légió szervezésével bízták meg.
Az olasz vereség után a badeni forradalomban harcolt, ennek leverése után Svájcba szökött, majd a világosi fegyverletétel hírére Londonba utazott. A krími háború elején az angol-török hadseregben szolgált főtisztként, majd 1855 végén az angol kormány megbízásából Havasalföldre utazott. Itt felismerték és elfogták, s Bécsben a hadbíróság katonaszökevényként halálra ítélte, csak Viktória brit királynő közbenjárására szabadult ki.
Az 1859-ben kitört francia-olasz-osztrák háború hírére Türr Itáliába sietett, s egyike lett a Garibaldi vezette „marsalai ezreknek”. A győzelmes hadjárat során a nemzetőrség főfelügyelője, utóbb tábornok lett, Palermót az ő tanácsai révén sikerült bevenni, majd Garibaldi kinevezte Nápoly polgári és katonai kormányzójává. A „rendíthetetlen magyart” (L'intrepido Ungherese) altábornagyi rangjában az olasz kormány is megerősítette, s Viktor Emánuel király szárnysegédjeként kényes diplomáciai küldetéseket hajtott végre.
1861-ben megnősült, III. Napóleon francia császár unokahúgát vette feleségül. Türr minden Magyarország felszabadítását célzó terv részese volt, 1866-ban, a porosz-osztrák háborút eldöntő königgrätzi csata után Belgrádban szervezett csapatot, hogy délről előrenyomulva egyesüljön a Németországból meginduló Klapka-légióval. A terv a gyorsan megkötött fegyverszünetek miatt meghiúsult, Türr csak az 1867-es kiegyezés után térhetett haza.
Ekkor már távol maradt a politikától, a hazai gazdasági és kulturális élet fellendítésén fáradozott, s létrehozta a Központi Népnevelési Kört. Csatornaépítő mérnökként számos vízrendezési tervet készített, propagandát fejtett ki az öntözés és a rizstermesztés érdekében, s több víziút-fejlesztési programot dolgozott ki.
Részt vett a Panama-csatorna előkészítő munkálataiban, majd az 1880-as években a görög kormánytól engedélyt nyert a Korinthoszi-csatorna létesítésére és üzemben tartására, de az építkezést már mások fejezték be.
Politikai missziókat is teljesített, nem hivatalos minőségében fáradozott a francia-olasz, az osztrák-magyar szövetség megszervezésén, 1896-ban ő elnökölt a VII. nemzetközi békekongresszuson Budapesten. 1908. május 3-án halt meg Budapesten.
Szülővárosában emlékpark és múzeum viseli a nevét, s róla nevezték el az 1998-99-ben felújított bajai Duna-hidat. A harmincas évek derekán az olasz haditengerészet rombolót nevezett el róla, amelynek vízre bocsátásán a magyar honvédség hivatalos küldöttséggel képviseltette magát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap