Búcsút vettek a lakók a párizsi Gagarin-lakóteleptől, a kommunista párt egykori "kirakatától"
2019. szeptember 2. 18:42 MTI
Lakók és városvezetők ünnepélyes körülmények között vettek búcsút szombaton a Párizshoz közeli Ivry-sur-Seine település Jurij Gagarinról elnevezett lakótelepétől, a Francia Kommunista Párt egykori nemzetközi kirakatától, amelyet e hónapban teljesen lebontanak és egy ökolakóparkot építenek a helyére.
Korábban
A szovjet űrhajós, az első ember a világűrben, személyesen avatta fel 1963-ban az egyik legemblematikusabb francia elővárosi lakótelepet. A T-alakú, 13 emeletes épületegyüttes a francia munkásvilág és a 1960-as évek modern komfortjának jelképe lett.
A Good Bye Gagarin! című búcsúnap ünnepi beszédekkel és zenével kísért piknikkel telt, este pedig az 1960-as évekre emlékeztető utcabált rendeztek a telepen. A lebontás hírének bejelentése óta csaknem 380 család költözött el a lakótelepről, amelynek helyén a tervek szerint 1400 új lakás épül fel egy új lakóparkban.
A lakótelep lebontása - ellentétben más régi francia lakótelepekkel - nem robbantással történik, hanem egy 16 hónapra tervezett átépítés keretében.
"Nehéz volt a döntés, de a lakókkal való egyeztetés előzte meg" - mondta a francia hírügynökségnek Romain Marchand, a Párizs délkeleti határán elterülő 60 ezer lakosú Ivry-sur-Seine alpolgármestere.
A település száz éve a kommunista szavazók egyik legfőbb bázisának számít, "a Gagarin-lakótelep a párt nemzetközi kirakata volt" - mondta Emmanuel Bellanger, a francia külvárosok történetének szakértője.
A Francia Kommunista Párt a lakótelepen keresztül mutatta meg a világnak, hogy mire képes helyi szinten azért, hogy azt nemzetközi szinten is megvalósíthassa. Ezért is hívták meg a szakértő szerint a nagy visszhangot kapott avatásra magát Jurij Gagarint.
"A fürdőszoba, a konyha, a lift. Ezek új dolgok voltak nekünk. Soha nem volt korábban ilyen komfortunk" - idézte az AFP Jacqueline Spirót, aki szüleivel együtt a lakótelep lakóinak első nemzedékéhez tartozott, amikor még családias hangulat uralkodott a környéken.
"Igazi élet volt a telepen. Mindenki ismert mindenkit, átjártunk egymáshoz, olyanunk voltunk, mint egy nagy család" - idézett a hírügynökség egy másik lakót, akinek a lebontás a "világvégét" jelenti.
Az 1970-es évektől kezdve a Párizs környéki ipartelepek bezárásával és a munkanélküliség megjelenésével egyre több lett a lakótelepeken a közbiztonsági probléma, néhány évvel később pedig más elővárosi lakótelepekhez hasonlóan a Gagarin is a hátrányos helyzetűek környékévé vált, ahol a lecsúszás veszélye fenyegette a lakókat.
A városvezetés szerint az utóbbi években teljesen megszűnt a lakótelep vonzereje, az emberek már nem akartak odaköltözni.
A Gagarin lakótelep helyén épülő ökolakóparkba a városvezetés inkább a középosztályhoz tartozó családokat kíván elhelyezni, de a lakások harmada szociális bérlemény lesz szerény bérleti díjjal, ami tényleges vonzerőt jelenthet Párizs környékén, ahol folyamatosan nőnek az ingatlanárak és a lakbérek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.