Megkegyelmeznének Billy, a Kölyöknek
2010. december 29. 15:01 MTI
Többen hajlanak arra, hogy kegyelmet kapjon Billy, a Kölyök, mint ahányan ellenzik - ez lett a végeredménye annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet egy amerikai kormányzó kezdeményezett.
Korábban
Bill Richardson, Új-Mexikó első embere hivatali idejének legvégén foglalkozik behatóan Billy, a Kölyökkel, aki amúgy 129 éve halott, tehát sokra nem megy a kegyelemmel, viszont annak elvetése sem sújtja porig. Billy igazi vadnyugati coltvirtuóz volt, egy marhaháborúban lelőtt egy seriffet, majd miután elfogták, megszökött a börtönből, és üldözői közül két seriffhelyettessel is végzett. Végül vele végzett egy seriff.
A kormányzó december közepén internetes fórumot nyitott arról, hogy kegyelmet kapjon-e Billy, mert elfogása vitatottan tisztességes. Új-Mexikó akkori kormányzója olyan levelet írt a körözött Billynek, mely szerint módjában áll megkegyelmezni neki, ha Billy megjelenik tanúként egy gyilkossági ügy tárgyalásán. (Nem Billy végzett az ügy áldozatával.) Billy a kegyelem lehetőségét ígéretnek vette, megjelent a bíróságon, a kormányzó viszont nem kegyelmezett. A "Kölyök" akasztása elől szökött meg a börtönből.
A mostani kormányzó hajdani elődje vitatható ígéretszegése okán kérdezte meg az emberek véleményét. Túl nagy tömeget nem mozgatott meg az ügy: 809-en küldtek emailt. A végeredmény: 430:379-re "nyert" Billy kegyelmet a "néptől". A szavazás nemzetközi volt, Angliából, Franciaországból, Új-Zélandról, de még Japánból is érkezett vélemény. Írtak többek közt két hajdani főszereplő leszármazottai: a kormányzó egy dédunokája és Pat Garrett seriff - ő végzett Billyvel - ükunokája. Mindketten ellenzik a kegyelmet.
A mostani kormányzó péntekig van hivatalban, túl sokáig már nem vacillálhat Billy, a Kölykön. Utódja egyébként csak a fejét csóválja az egész ügyön, melyet időfecsérlésnek tart. Szerinte sokkal fontosabb kérdésekkel, például a költségvetés egyensúlyával kellene foglalkozniuk Új-Mexikó vezetőinek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap