Egy gésa betiltott emlékiratai
2006. február 7. 20:25
A fagyos japán-kínai diplomáciai kapcsolat a kultúrában is érződik. A kínai állami cenzúra ugyanis betiltotta az Egy gésa emlékiratai, nagy sikerű, azonos című regényből készült film forgalmazását Kínában - áll a Népszabadságban.
A hat Oscar-díjra jelölt hollywoodi alkotás azzal váltotta ki a kínai nacionalista csoportok ellenszenvét, hogy a szimbolikus japán elemekkel teletűzdelt film főszerepeit kínai színészek játsszák. Internetes lapok, újságok, rádiós programok árulónak nevezték a gésát játszó egyik legnépszerűbb kínai színésznőt, a Hős és a Tigris és a sárkány című filmekkel híressé vált Zhang Ziyit. Szerintük Zhang szégyent hoz Kínára azzal, hogy `japánokkal enyeleg`, bűnös kurtizánszerepet játszik.
A kínai központi irányítás attól fél, hogy az alkotás újabb japánellenes tüntetéseket szülhet. A szimbolikus történet a második világháború és Kína japán megszállásának idején játszódik. A film alkotói ugyan nem titkolták: nem dokumentum-, hanem szórakoztató filmet készítenek. A mesterien fényképezett mű a gésamesterséget nem kétes erkölcsűnek, hanem a művészetekhez, a tánchoz, a zenéhez kifinomultan értő társalkodónőnek mutatja be. A kínai színészekkel - akik Japánban is sok vitát váltottak ki - a gésafilm készítőinek egyik célja épp az ázsiai országok kulturális együttműködésének erősítése volt.
A teljes cikk a Népszabadságban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap