Hadrianus
2005. szeptember 20. 22:40
Politikája
Hadrianus levelet írt a senatusnak, kérve, hogy örökbefogadóját részesítsék az elhunyt császároknak kijáró isteni tiszteletben, és hagyják jóvá a sereg döntését. A testület mindenbe beleegyezett. Az új császár megindult hazafelé Itáliába, de nem sietett. Egyrészt bizonyos akart lenni a létfontosságú provinciák irányítása felől, másrészt az is kapóra jött volna, ha hazatérte előtt elintézik otthoni ellenfeleit, lehetőleg valaki másnak a parancsára (hogy majd ő erre hivatkozhassék). Az új uralkodó mindenesetre azonnal feladta Traianus örményországi és mezopotámiai hódításait.Acilius Attianus a praetorianus gárda parancsnokaként kormányzott Rómában Hadrianus hazatértéig. Elrendelte négy igen magas, consuli rangú senator kivégzését gyorsított eljárással - azzal az ürüggyel, hogy fenyegették a császár biztonságát. Nyugtalanító volt az új rendnek ez a véres nyitánya, s Hadrianus később azt állította, hogy mindez akarata ellenére történt. Az ügyért Attianust tette felelőssé, miként a népszerűtlen törvények meghozatalában gyakran hivatkozott a halott Traianus végakaratára is. Mire a császár 118 nyarán Rómába ért, helyzete meglehetősen megszilárdult. A közpénzek bőséges osztogatásával, cirkuszi játékokkal és az állami adók formális eltörlésével igyekezett megnyerni Róma népét. Attianust azonban leváltotta tisztségéről a testőrök másik vezetőjével, Sulpicius Similisszel egyetemben. Praefectussá nevezte ki a kiváló Marcius Turbót, egy hadvezért, akinek sokat köszönhetett, valamint Septicius Clarust, az életrajzíró Suetonius pártfogóját. Néhány éven belül mindkét férfiú kegyvesztett lett. Hadrianus vagy szeszélyes volt, vagy, ami valószínűbb, csak ravaszul kiszámította, kiknek s mikor osztogat kegyet.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
Legfrissebb
Legolvasottabb
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.