Megnyitotta kapuit a Pesti Német Színház
2004. szeptember 13. 12:06
Megnyitotta kapuit a főváros közönsége előtt Pesten, a mai Vörösmarty téren Közép-Európa akkori legnagyobb színháza, a Pesti Német Színház. A bemutatón Kotzebue német drámaíró két egyfelvonásos művét mutatták be, Beethoven zenéjével. Az épület Johann von Amann bécsi udvari építész tervezésében és Pollack Mihály kivitelezésében készült. A 3500 főt befogadó színház 35 évig adott otthont a hazai német színészetnek, melynek műsorán főleg német zeneszerzők és írók operái, illetve drámái szerepeltek. A színházban, 1823-ban Déryné Széppataki Róza is fellépett. 1847. február 2-án az épület leégett. A német színház megnyitása után néhány héttel kezdték meg rendszeres fellépésüket a magyar színtársulatok, amelyek a pesti Rondellában kaptak helyet. Itt már 1790-ben is magyar színházi előadást tartottak. A magyar és a német társulat felváltva játszott 1792-1796 és 1807-1809 között. A magyar színészek itteni szereplésének a Rondella "városszépészeti okokból" történt lebontás vetett véget 1815-ben.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/32e67720c7bda43b76ec0079577340ce.gif)
- Milánóban képezte magát és Korfun is énekelt Hollósy Kornélia, a „nemzet csalogánya” 14:20
- 10 érdekesség Budapest ostromáról 09:56
- Birodalom-szerte egyedi építészeti megoldás volt a Váralagút elkészítése 08:20
- Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot tegnap
- Veretlenül vonult vissza a magyar atlétika első női olimpiai bajnoka Csák Ibolya tegnap
- „…nehezebb teher, mint amilyet képes elviselni!” – Így küzdöttek meg a gyásszal a koraújkori szülők tegnap
- „Rólunk, de nélkülünk” - Két évszázad háborúskodását zárta le a karlócai béke tegnap
- Mozart utolsó útja tegnap