Svéd dominancia Európa felett

A dán-alsószász szakasz (1625-29)

A 16. században Dánia volt a legerősebb skandináv hatalom. A század első felében azonban a svédek elleni küzdelmek és a dinasztikus harcokkal egybekapcsolódó belháború, melyet parasztfelkelés is kísért, lekötötték a dán állam erőit. A protestánsokat azonban felrázta a harmincéves háború első, kudarcokkal terhes szakasza. Francia közvetítéssel 1625-ben létrejött az Angliát, Dániát és Hollandiát egy táborba foglaló hágai szerződés. A dánok különös érdeklődését azzal magyarázhatjuk, hogy IV. Keresztély király egyszersmind holsteini - azaz birodalmi - herceg, sőt az `alsó-szász birodalmi kerület főnöke` is volt.

IV. Keresztély koronázása

Arra azonban ők sem számítottak, hogy változások érlelődtek a korabeli harcmodorban: Wallenstein császári fővezér igazi hadivállalkozóként részben érdekelté tette a katonákat a hadviselésben azzal, hogy a zsákmányt a tisztek előjogából a katonák eltartásának és meggazdagodásuk forrásává tette azon az elven, hogy "a háború eltartja a katonát".

A protestáns Unió új katonai vezetője, IV. Keresztély, dán király serege 1626. augusztus 28-án Lutter am Barenbergnél (körülbelül Németország közepén) megütközött Tilly Jean császári tábornok (1559-1632) katonáival és súlyos vereséget szenvedett tőlük. A következő évben Walleinstein Albrecht császári hadseregparancsnok (1583-1634) katonái elfoglalták Jütlandot. A császáriak megjelenése a Keleti-tenger térségében veszéllyel fenyegette a svédek megszerzett hatalmi helyzetét. Ezen kívül II. Ferdinánd császár katonai segítséget adott Zsigmond lengyel királynak, amit a svéd király nyílt kihívásnak tekintett, mivel a lengyelek hadiállapotban voltak a svédekkel.

Walleinstein tábornagy serege 1627 nyarán körülvette Stralsundot, mire a város vezetői a dánokhoz és a svédekhez fordultak segítségért. A svéd király tudta, hogy egy németországi hadjárathoz szövetségesek kellenek, ezért a svéd kancellár egyik legfontosabb feladata az lett, hogy Svédország számára szövetségeseket találjon. Svéd követek és diplomaták keresték fel a kiszemelt európai országokat. Az eredmény kézzelfogható volt: a dánok királyát Jütlandba űzték vissza. A császár minden kegyétől elhalmozott Wallenstein az északnémet területeket teljesen elfoglalta. 1629-ben IV. Keresztéllyel megkötötték a lübecki békét, melyben a dán király lemondott a német ügyekbe való további beavatkozásról, de megtarthatta birtokait.

1629-ben azonban megszületett az ún. restitúciós ediktum, amely döntő volt a háború további menete szempontjából. A dán háborúban elért győzelmek megnövelték a császár hatalmát, olyan helyzetet teremtve, amely felborulással fenyegette a fejedelmek és rendek, illetve a központi hatalom eddig kialakult viszonyát. Ebben a pillanatban nem lett volna szabad ürügyet adni arra, hogy a császár ellen a birodalmon belül kifejlődhessék az ellenállás. II. Ferdinánd és politikusai azonban 1629-ben kiadták az úgynevezett restitúciós ediktumot, mely elrendelte az augsburgi vallásbéke óta lefoglalt birtokok visszaadását. Ferdinánd ezzel egy csapásra maga ellen fordította az észak-német lutheránusokat a szász és brandenburgi fejedelmeket.

Ezalatt a francia diplomácia sem maradt tétlen. Richelieu diplomáciája mesteri módon szigetelte el a császárt és szolgáltatta ki a svéd király hódító törekvéseinek. A svéd király diplomáciája főleg a protestáns német fejedelmeket igyekezett megnyerni, amely azért is könnyű volt, mert Gusztáv Adolf az elnyomott német protestánsok védelmezőjeként léphetett fel.

1. A dán-alsószász szakasz (1625-29)
2. Svéd szakasz (1630-35)
3. Gusztáv Adolf halála