Megszületett Féja Géza
2004. szeptember 13. 12:06
A József Attila-díjas író, publicista, szociográfus, a népi írók csoportjának ideológusa Szentjánospusztán született. 1922-ben jelent meg első verse a Nyugatban. 1923-tól Szabó Dezső köréhez tartozott, az Auróra, majd az Élet és Irodalom munkatársa lett, főként tanulmányokat közölt. 1929-33-ban Bajcsy-Zsilinszky Endre társaságához csatlakozott, az Előőrs, a Kohó és a Szabadság munkatársa, szerkesztője volt. 1933-tól azonban eltávolodott ettől a körtől és Zilahy Lajoshoz közeledett, részt vett az Új Szellemi Frontban. 1937-ben csatlakozott a Márciusi Fronthoz. Ugyanebben az évben jelent meg Viharsarok című szociográfiája a Magyarország felfedezése sorozat első darabjaként. A könyvet elkobozták, Féját tanári állásából elbocsátották, két havi fogságra ítélték, de végül kegyelmet kapott. Falukutató munkájának eredményeképpen számos mesegyűjteménye is megjelent. 1939-ben a jobboldali Magyarország munkatársa lett. 1945-56 között Békéscsabán élt, kirekesztődve az irodalmi életből. 1956. november 1-jén Budapesten a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. 1960-tól a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tudományos munkatársa volt. 1966-ban József Attila-díjjal tüntették ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A világ legnagyobb hatalmai közé akarta emelni országát az utolsó iráni sah
- Bűntudat helyet csak nosztalgiát érzett Uganda véreskezű diktátora, Idi Amin Dada
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó
- Meghibásodás miatt oldottak ki Kanada felett az amerikai atombombák
- Megrendítő beszédet mondott a berlini fal árnyékában J. F. Kennedy
- Nagy-Britannia és Franciaország is elvesztette nagyhatalmi státuszát a szuezi válság után
- Félelmetesen közel került a világ az atomháborúhoz a kubai rakétaválság idején
- Börtönnel „jutalmazta” a róla szóló viccek terjesztőit Enver Hodzsa
- Reagan és Gorbacsov izlandi találkozójával kezdődött a hidegháború enyhülése
- Amíg meg nem küldték unokája levágott fülét, nem fizetett váltságdíjat a Getty család feje 09:51
- Szokatlanul enyhe ítéletet kaptak a frankhamisítók 09:05
- Hány aranyvonatot indítottak a németek 1945-ben Magyarországról? tegnap
- 10 tény a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombákról tegnap
- Legjobb hegedűinek nevet is adott a legendás hangszerkészítő, Antonio Stradivari tegnap
- Nixon is szervezett randevút Gábor Zsazsának tegnap
- A szíriai polgárháború és az orosz–ukrán háború hatása Magyarország nemzetbiztonságára tegnap
- Háború a diáklányok szemszögéből tegnap