A sikert és a halált is vakmerősége hozta el Robert Capának
2020. május 25. 10:59 Jeki Gabriella
Korábban
Képei tele voltak intimitással és intenzitással
Ebben az időben Németországban nagy volt a politikai zűrzavar, és Capa felismerte a lehetőségét annak, hogy fotósként maradandót alkosson. Nagyban inspirálták Harald Lechenperg, a Dephot egyik leghíresebb riporterének Indiában készített fotói.
Azonnal berohant Simon Guttmann, a Dephot igazgatójának irodájába és lelkesen ecsetelte az imént látott képekről elragadtatással teli véleményét. Guttmann ekkor vette észre Capa szenvedélyét, és úgy döntött, hogy szárnyai alá veszi a tehetséges ifjoncot.
A korábbiaknál nagyobb feladatokat adott neki, többek közt egy fotó készítését Lev Trockijról, aki épp előadást tartott a koppenhágai szocialista kongresszuson „az orosz forradalom jelentőségéről”. Capának ügyesnek kellett lennie, mivel a rendezvényen tilos volt a fotózás.
Bár a rendezvényen nem Capa volt az egyetlen fotós, mégis ő készítette el az egyetlen képet Trockijról, amely ráadásul igen drámaira sikerült. Hogy hogyan? Egyszerűen azzal, hogy meglehetősen közel állt a fotóalanyhoz, csupán néhány méterre. A megörökített pillanatok ezért tele voltak intimitással és intenzitással, ami hiányzott más fotósok képeiről.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Az igazgató ezért még azt is gyorsan megbocsátotta neki, hogy a képei egyelőre nem voltak „technikailag tökéletesek”. Ezzel a tudással sikerült nem sokkal később kiharcolni azt is, hogy egy teljes oldalt kapjanak a képei a Der Weltspiegel újságban. Hamarosan, 1933-ban azonban zsidó származása miatt kénytelen volt elhagyni Berlint. Egy rövid időre visszatért Budapestre, de hamarosan Párizsba emigrált.
Párizsban küzdött a megélhetésért, és 1934-ben még a számára oly kedves Leica gépet is el kellett adnia a túlélés érdekében. Néha még horgászni is eljárt, hogy valami étel kerülhessen ezáltal az asztalára. Itt, Párizsban találkozott a német Gerda Pohoryllével (aki később Gerda Taróra változtatta nevét), és elkezdte tanítani a fényképezést.
1936-ban felvette a Robert Capa nevet. Valószínűsíthető, hogy Gerdával ketten találták ki ezt az új megnevezést. Ebben az időben a fotósok munkáját kevéssé korlátozták, a szerzői jogok és tulajdonjogok sem voltak tisztázottak. Az olyan magazinok, mint például a Life gyakran használták ki a fotósokat. Capa ezért is szorgalmazta oly hevesen a fotós jogok és az ellenőrizhetőség kérdésének rendezését.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)