A XVI. század második feléből ismert források számos nyilvános fürdőről számolnak be. Egy orvos fennmaradt irataiban a Svájcban található Baden városában is működött egy „Bürgerbad” – nyilvános, vagy polgári fürdő. E dokumentum szerint a fürdő harminc láb hosszú és huszonnégy láb széles volt – vagyis tíz méterszer több mint hét méter – , így akár száz ember elfért benne. A medence fedetlen volt, a szabad ég alatt fürdőzhettek az arra vágyók, méghozzá ingyen. A doktor beszámolója szerint szombatonként tömegesen érkeztek a városi és környékbeli férfiak és nők, akik együtt, egymás társaságát keresve és élvezve fürdőztek.

A fürdőzés célja leggyakrabban a gyógyulás volt: a legtöbben ilyen-olyan betegségeik gyógyulását remélték ezektől a gyógyvizektől – és persze nem csak a szegények, hanem a gazdagok is. A különbség csupán annyi volt, hogy a tehetősebbek a szabad ég helyett vendégházakban szálltak meg és fedett medencékben élvezték a termálvíz jótékony hatásait. Ők szinte egész napjukat egy-egy ilyen zárt fürdőben töltötték, ahol az időigényes gyógyulás közben énekeltek, ittak és többnyire az ital hatására egy idő után táncoltak is. Ezeket a fedett medencéket rendszerint galériákkal vették körül, ahonnan a medencére és a benne fürdőzőkre nyílt tökéletes kilátás. A fiatal és hamvas női testek látványa az egyház szolgálatában utazókat is lenyűgözték, egy pápai titkár egyenesen istennőkhöz, Vénuszhoz hasonlította az éneklő, táncoló női alakokat. És hogy mindez teljesen hétköznapi volt a késő középkor német fürdőiben, azt más írásos emlékek is megerősítik.

A szép, fiatal női testek látványa is minden bizonnyal gyógyító hatással bírt, a termál- és gyógyvizek jótékony hatásának azonban már a XV-XVI. században is tudatában voltak. Az akkori orvoslás a négy testnedv egyensúlyára épült. E tétel szerint, ha a testnedvek – nevezetesen a vér, a fekete epe, a sárga epe és a nyál – egyensúlyban vannak a szervezetünkben, akkor egészségesek vagyunk. Minden betegség okozója a testnedvek egyensúlyának felborulása, melyet ásványvíz fogyasztásával és termálvízben való fürdőzéssel lehet helyreállítani – állította a késő középkori medicina.

Egyes fürdőknek az elképzelések szerint kitüntetett szerep jutott Isten által küldött jeleknek köszönhetően. Ezekről a vizekről úgy gondolták, még erősebb gyógyító hatással bírnak. Egy-egy ilyen „jel” hatására tömegek szállták meg a „kiválasztott” fürdőhelyet a biztos gyógyulás reményében. Aki csak tudott – veterán sérült katonáktól a beteg öregekig – , igyekezett megmártózni a csodálatos vízben. Ha pedig a várt tömeges gyógyulás elmaradt, annak mindig akadt valamilyen magyarázata, például, hogy a fürdőzők paráználkodtak a vízben, ezért Isten visszavonta annak gyógyító erejét.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. különszám számában olvasható.