“Ó, de dühös vagyok én! Mindzsó ha kerül közelembe,
tüstént rászállok, s csak nem unom soha meg.”

(Janus Pannonius: Magamagáról)

Kedves Olvasó,

tán furcsán hangzik: Janus Pannonius magyar költőként 1972-ben, halálának éppen 500. évfordulóján született meg. Ekkor jelentek meg ugyanis itthon azok a bővített kiadások, amelyek életművének már (szinte) valamennyi darabját tartalmazták. Azok a pajzán epigrammák is bekerültek a kötetekbe, amelyek nemhogy magyarul olvasva, de már latinul is pírt varázsoltak olvasóik arcára, és amelyek között a fentebbi idézet még visszafogott hangvételűnek számított.

Nagyjából eddig tartott a végtelen prüdéria.

Mert meg lehet próbálni elfojtani a természet erejét, csak nem érdemes, úgyis utat tör magának. Így volt ez az ókorban, a középkorban és később is. Az emberiség mindig teli szájjal habzsolta a  tiltott gyümölcsöt.

Nehéz eldönteni, melyik korban voltak merészebbek a “bűnösök”, hiszen kis utánajárással nagyon komoly irodalomra és művészettörténeti kincsekre lehet bukkani bármelyik történeti időszakból. Páratlan remekmű az a rézmetszet, amely az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején született, és amelyen Ferenc József édesanyja, Zsófia főhercegné minden csáberejét latba vetve próbálja rávenni Jelačićot, hogy forduljon a magyarok ellen (67. oldal). Szintén nem forog közszájon, hogy Petőfi Sándor özvegye, Szendrey Júlia komoly házastársi elvárásokkal szembesült a hálószobában, melyeket második férje, Horváth Árpád történész állított elébe.

Az erotika kultúrtörténete során csupán az írásbeliség és a ruhák divatja változott, a lényeg nem. Példa erre az az alábbi - magazinunk “Dosszié” rovatában közölt - apróhirdetés is, amelyről nem fogják kitalálni, melyik esztendőben jelent meg. Még csak az évtized közelében sem lesznek. Mert a kor tényleg mellékes.

“Erős, 25 éves fiatalember, aki ötig is tud számolni egy éjszaka, gazdag barátnőt keres. A kor mellékes.”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2014. nyár számában olvasható.