Benito Mussolini sokat köszönhetett a nőknek. Édesanyja kifejezett kívánságára szerezte meg például az elemi iskolai tanítói képesítést. A pedagóguspálya szépségei ugyan kevéssé nyűgözték le, mert Mussolini forradalmár akart lenni, „túlzó szocialista”, de legalább diploma került a zsebébe. Az ukrán-orosz Angelica Balabanoff, a „hivatásos forradalmárnő” egyebek mellett az Avanti! című szocialista lap szerkesztésében segítette. A személyesebb jellegű élmények mellett a fasizmus leendő vezére Margherita Sarfattitól sajátította el a politizálást, akinek értékes politikai kapcsolatai mellett a Mussolini élete címmel magyarul is megjelent életrajzát is köszönhette. A tragikus sorsú Ida Irene Dalser az Il Popolo d’Italia című lap megalapításához nyújtott komoly anyagi támogatást számára. Viszonyukból gyermek is született, ám az apaság elismeréséről és a kevéssé valószínű – Mussolini ebben az időben harcos antiklerikális – állítólagos egyházi esküvőről nem maradt fönn dokumentum. Mussolini egészen egyszerűen megszabadult Dalsertől, annál is inkább, mert 1915-ben polgári házasságot kötött Edda leánya, majd a többi gyermeke: Vittorio, Bruno, Romano és Anna Maria édesanyjával, Rachele Guidival. A későbbi – ahogyan egész Itália nevezte – donna Rachele volt minden bizonnyal az egyik olyan személy, akihez Mussolini őszinte érzelmekkel kötődött. A másik hölgy pedig Clara – a család számára Claretta – Petacci volt.

1926. április 7-én az ír Violet Albina Gibson Rómában sikertelen merényletet követett el a fasiszta Olaszország miniszterelnöke ellen. A kormányfő a pisztolylövéseket egy kisebb orrsérüléssel megúszta. A Mussolininek a támadás hírére egészséget és mielőbbi felépülést kívánó üzenetek százai között ott volt az alig tizennégy éves Clara szenvedélyesen rajongó levele is. Jószerivel ez volt a közvetlen előzménye Clara Petacci szenvedélyes és tragikus szerelmének. A kitartó fiatal lányt végérvényesen rabul ejtette Benito Mussolini személyiségének kisugárzása.

Egész életét meghatározó élmény maradt számára, amikor 1932 áprilisában a Róma és Ostia közötti útszakaszon, a tengerpartra igyekezve autójukat egy tűzpiros Alfa Romeo megelőzte, amelyet személyesen Mussolini vezetett. A jegyese társaságában utazó Clara utasította gépkocsijának sofőrjét, hogy érje utol a miniszterelnököt. A fiatalok bemutatkoztak Mussolininek; Clara kormányfői kihallgatást is kért. A rajongásától meglepett Mussolini néhány nap múlva teljesítette a lány kérését.

Válás Budapesten

Az első személyes találkozások után a kapcsolatuk 1936-ig döntően feljegyzések, rövid üdvözletek, levelek írására szorítkozott. Ezeket a lány gondosan megőrizte, sőt, tudományos igénnyel archiválta mindazokat a hosszabb-rövidebb töredékes beszámolókat, telefonbeszélgetéseket is, amelyek egyre bensőségesebbé váló kapcsolatukról tanúskodtak. Az immár huszonéves Clara apróbb szívességeket kért a családja számára, amelyeket Mussolini figyelmesen meghallgatott, majd atyai gondossággal vagy teljesítette őket, vagy nem. Az ifjú asszony gyakran a bánatát is elpanaszolta a kormányfőnek, így többek között azt is, hogy 1934-ben legjobb meggyőződése ellenére ment férjhez Riccardo Federicihez, a légierő fiatal tisztjéhez.

Az immáron fiatalasszony Petacci rajongása továbbra sem csökkent. Annyira nem, hogy 1936 májusában Mussolini szeretőjévé lett. Ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy a házassága végképp zátonyra futott. A hónap végén így írt Mussolininek: „Mindennap jobban szeretem önt, az ön isteni szeretetének légkörében vagyok, ő már többet nem érinthet engem.” Június 19-én tette hozzá a férjével kapcsolatban: „…olyan lény – amit nem tudom, hogy jobban utálok-e vagy megvetek –, aki a jelenlétével csak akadályozza, hogy önhöz rohanjak.” Petacci és férje megegyeztek a különválásban, ám az esküvő felbontását a szigorú olasz szabályok miatt csak 1941-ben, Budapesten tudták elérni. Az apósa kapcsolatairól minden bizonnyal sokat tudó, azokat közelről szemlélő Galeazzo Ciano ekkor így írt naplójában: „Úgy tűnik, Petacci nemrégen Budapesten járt: a dolog valószínű, hiszen azon szorgoskodik, hogy felbontassa a házasságát. Annak, aki az útról kérdezte, azt felelte: »Nem volt semmi fogadás, semmi ünnepség. A legteljesebb inkognitóban voltam.«”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2014. nyár számában olvasható.