Hitler elfeledett szövetségesei
Huhák Heléna

Az életmentő pecsétgyártó

Óraműves nagypapától öröklött kézügyesség, néhány négyzetméter linóleumpadló, nagy adag vagányság, jókora szerencse és máris minden adott ahhoz, hogy egy húszas évei elején járó fiatalember úgy gondolja, szembemegy a sorsával: útjába áll a saját és családja meghurcolásának, esetleges kiirtásának.

A vészkorszak alatti üldöztetés idején az embermentést sok esetben előzte meg önmentés, például az elhurcolt személy megszökött a munkásszázadból, halálmenetből, majd ezután kért segítséget, de ugyanez fordítva is megesett. Az itt bemutatott Káldori Endre útját a környezetében élő személyek egyengették. Történetéből kiderül, az önmentés szálait át és átszőtték azon katonai és civil személyek segítő cselekedetei, akik ha úgy adódott, figyelmeztették őt a közelgő veszélyre, de ha kellett, félre pillantottak és mélyen hallgattak: mentették, hogy menthessen.

Egy kis szerencse is elkél

Az embermentés eszköztárában kiemelkedő fontosságú volt azon dokumentumok megléte, amelyeknek az üldözöttek sokszor életüket köszönhették. Ennek egyik járható útját jelentette a védettség, felmentettség bizonyítása a semleges országok és nemzetközi segélyszervezetek által kiállított különféle véd- és menlevelekkel, másrészt a munkaszolgálat esetén a honvédségi kivételezettséget, a katonai alkalmatlanságot igazoló iratokkal. A hatóságok kezéből azonban ki lehetett csúszni illegalitásba vonulással, a hamis személyazonosság megszerzésével.

A Káldori Endre veszélyes vállalkozása mögött meghúzódó motivációk feltárásához meg kell ismerkednünk azokkal a családi és egyéb körülményekkel, amelyek közrejátszottak irathamisító, mentő- illetve önmentő tevékenysége kibontakozásában. Endre 1919-ben született, mire katonaköteles korú lett, addigra a magyar kormány a zsidó legénység helyét már nem a fegyveres honvédek között jelölte ki. A húszéves, habitusát tekintve optimista, jó kedélyű fiatalember igyekezett mindennek a pozitív oldalát meglátni. Munkaszolgálata alatt sok régi barátjával került egy századba, akikkel javarészt a zsidó cserkészcsapatban keveredett barátságba. A fiúk a fegyvertelen szolgálatot kalandos időszaknak fogták fel és élték meg. Sokat és keményen kellett ugyan dolgozniuk, de ennivalójuk akadt és mindig volt kedvük a különféle heccekre, ugratásokra, akár egymás, akár egy kicsit a honvéd keret kárára is. Ennek dacára Endrének már 1940 elején is érzékelnie kellett, nem várnak könnyű idők családjára. 

Káldori egységét – régi és újonnan szerzett baráti körével együtt – 1944-ben Budapesten a Váci útra, egy katonai felszerelések korrózióvédelmével foglalkozó hadiüzembe osztották be. Habár fejük felett már gyülekeztek a viharfellegek, ismét jó társaság verődött össze, amelynek tagjai nem engedtek derűlátásukból és életszeretetükből. A jópofa, fiatal srácok lassan elnyerték parancsnokuknak, Somogyi Károlynak is a szimpátiáját. Felettesük nagyon tisztességesen bánt velük, gyakran hazaengedte őket szabadságra, a nyilas hatalomátvétel után pedig egyszerűen szélnek eresztette a század legénységét. Somogyi emellett saját szülei papírjait az üzem eredeti, zsidó tulajdonosainak adta, a nyilas kormány alatt üldözötteket bujtatott és még folytathatnánk a sort. Emberi helytállásáért kiérdemelte a Yad Vashem Világ Igaza kitüntetését.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2014. tavasz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok