Magyarok is meghaltak a Lockerbie-merényletben
2014. január 6. 13:00
Korábban
Célkeresztben Líbia
A szakértői vizsgálatok később megállapították, hogy a Pan Am 103-as járatra a máltai Luqa repülőtérről adták fel a robbanóanyagot tartalmazó csomagot. A nyomozók azonosították a detonáció helyét és megtalálták annak a bőröndnek a maradványait is, amely a feltételezések szerint a bombát tartalmazta, továbbá előkerült egy Toshiba Bombeat "SF-16" rádiómagnó is. Ez utóbbi azért lehetett ismerős, mert nem sokkal korábban egy hasonlót foglalt le a nyugatnémet rendőrség a Népi Front Palesztina Felszabadításáért - Főparancsnokság nevű palesztin fegyveres szervezettől, és az szintén Semtex plasztikbombát tartalmazott.
Szintén a bőröndhöz tartozott az a gyermekruha, amelyről kiderült, hogy Máltán gyártották. A szálak egy máltai kereskedőhöz, a vád koronatanújához, Tony Gaucihoz vezettek; Gaucit összesen 23-szor hallgatták ki, és vallomása nyomán sikerült azonosítani azt a férfit, aki állítólag megvásárolta tőle a ruhadarabot. A sokáig vonakodó Tripoli nyolc év után végül kiadta a két körözött férfit. Az ideiglenesen brit felségterületté nyilvánított hollandiai Camp Zeist katonai támaszponton 2001. december 31-én hozta meg ítéletét a skót bíróság – azért ott, mert Kadhafi ragaszkodott hozzá, hogy a perre semleges országban kerüljön sor. Al-Megrahit bűnösnek mondták ki és életfogytiglani börtönre ítélték, Fhimát azonban felmentették.
Al-Megrahit letartóztatják
Bár Kadhafi nem ismerte el az ítéletek jogosságát, Tripoli 2,7 milliárd dolláros kártérítést – azaz családonként 10 millió dollárt – ajánlott fel, de azt feltételekhez kötötte: közölte, hogy kifizeti az összeg 40 százalékát, amennyiben végleg eltörlik az 1999-ben felfüggesztett Líbia-ellenes ENSZ-szankciókat; további 40 százalékot, ha az USA feloldja az embargót; a maradék 20 százalékot pedig miután az amerikai külügyminisztérium leveszi az országot a terrorizmust támogató államok listájáról. Az első két feltétel teljesült, azonban a harmadikra 2006-ig kellett várni. A Pan Am is kapott 30 millió dollárt, ám a megtépázott renoméjú légitársaság így sem tudta elkerülni az 1991-ben bekövetkezett csődöt.
Az ítélet ellen már 2002-ben sikertelen fellebbezést nyújtottak be a vádlott képviselői. Megrahi ügyvédjei ezt követően a Skót Bűnügyek Felülvizsgálati Bizottságához (SCCRC) fordultak, amely megállapította, hogy a volt titkos ügynök jogi tévedés áldozata lett, de több független szakértő is ízekre szedte az ítéletet. 2009 áprilisában ismét fellebbezést nyújtottak be, de augusztusban visszavonták – két nappal azelőtt, hogy Megrahit feltették volna a Tripoliba tartó gépre. A prosztatarákban szenvedő halálos beteg férfi – könyörületességi okokból való – szabadon engedését és hősnek kijáró fogadtatását világszerte óriási felháborodás kísérte, sokan ugyanis egy zsíros líbiai olajügyletet sejtettek a háttérben, amit az érintettek mindvégig tagadtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.