Szeptemberben folytatódik a Csatáry-per
2013. augusztus 7. 15:33 MTI
Szeptember 26-ra tűzte ki a kassai kerületi bíróság annak a tárgyalásnak az új időpontját, amelyen Csatáry László életfogytiglani börtönbüntetésének letöltési módjáról kell döntenie - közölte Marcela Gálová bírósági szóvivő.
Korábban
A kassai kerületi bíróságnak ebben a kérdésben eredetileg még júliusban kellett volna döntenie, ám az akkori nyilvános ülést elnapolták, mivel Csatáry László nem jelent meg a tárgyaláson, és a bíróság arról sem értesült, hogy Csatáry átvette-e az idézést.
Marcela Gálová elmondta: a kassai kerületi bíróság időközben arról értesült, hogy nem sikerült Csatáry Lászlónak kikézbesíteni az idézést, ezért most kéréssel fordulnak az illetékes magyar bírósághoz az idézés kézbesítésének biztosítására. Ha a kézbesítés után Csatáry László úgy dönt, hogy nem vesz részt a tárgyaláson, a bíróság távollétében is döntést hozhat.
A szeptemberben 26-án esedékes ülésen arról születhet döntés, hogy Csatáry Lászlónak melyik büntetés-végrehajtási intézetben kellene letöltenie a rá kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztést. Ennek előzménye, hogy a kassai kerületi bíróság idén márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a kassai Népbíróság által 1948-ban "fasiszta megszállás és kollaboráció" miatt hozott halálos ítéletet. A Népbíróság eredeti ítéletét azért minősítette át a kassai ítélőtábla, mert a hatályos szlovák jogrend nem számol halálbüntetéssel, és így az egykori ítélet csak így vált "végrehajthatóvá." A márciusban megváltoztatott ítélet eredetijét a főként "politikai bűncselekményekkel" foglalkozó kassai Népbíróság hozta 1948. június 8-án egy egynapos perben.
Csatáry László a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ (SWC) állítása szerint 1944 tavaszán az akkor Magyarországhoz tartozó Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott több mint 11 ezer zsidó Auschwitzba deportálásában. Csatáry Lászlót Efraim Zuroff, az SWC jeruzsálemi irodájának vezetője jelentette fel 1944-es, majd később 1941-es deportálások miatt. A Budapesti Nyomozó Főügyészség alaptalannak minősítette Zuroffnak azt az állítását, hogy Csatáry Lászlónak köze lehetett az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálásokhoz. A 98 éves Csatáry László kezdettől fogva tagadja bűnösségét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.