7 végzetes pillanat

Bolondnak látszani

„Kimondhatták az igazat, és nyílt sértéseik is pozitív fogadtatásra találtak. A kimondott igazság, ha nem okoz sérelmet, boldoggá tehet, de ezt a képességet az istenek csak a bolondoknak adták.”/Erasmus/

A híres filozófus, Rotterdami Erasmus A balgaság dicsérete című, 1509-ben írt művében már beharangozta, a shakespeare-i komédia pedig híressé tette a XVI-XVII.  századi udvari bohóckodást. VIII. Henrik uralkodásától egészen az angol polgárháború kitöréséig ezernyi dokumentum említi a gyakran félkegyelműnek vagy bölcsnek titulált udvari bolondok jelenlétét az angol udvarban. Az egy személyben showman, őszinte tanácsadó és meghitt bizalmas szerepét magukra öltő udvari bolondok, a maguk sajátosan pimasz és gúnyos őszinteségével a királyi udvar álszent magatartása elé állítottak görbe tükröt - ameddig hagyták.

Bár az udvari bolondok a középkori udvarok jellegzetes figuráinak számítottak, II. Edward (1307-1327) volt az első és sokáig egyetlen uralkodó Angliában, aki állandó jelleggel alkalmazott félkegyelműeket. Egészen a Rózsák háborúja 1485-ös lezárásáig, továbbá az udvar, mint állandó politikai és kulturális központként való megszilárdulásáig, az angol uralkodók közvetlen kíséretének nem voltak tagjai az udvari bolondok.

Egy „Tapasznak” hívott személy volt az első bolond, akiről feljegyezték, hogy tagja volt a király legszűkebb magánszemélyzetének. Tapaszt az uralkodó első számú tanácsadója, Thomas Wolsey, York érseke ajándékozta VIII. Henriknek. A „meglepetés” Wolsey utolsó, kétségbeesett lépése volt a király kegyeinek visszaszerzésére.

Bár Wolsey kudarcot vallott, Tapasz azért megkapta a király monogramjával díszített egyenruháját. 1532 októberében odáig jutott, hogy Henrikkel egyetemben a Csatorna túloldalára utazhatott, ahol az uralkodó a francia királlyal találkozott. 1535 júliusában azonban a bolond elvesztette VIII. Henrik kegyeit. Eustace Chapuys császári követ a következőképpen írja le az incidenst: „Másnap Henrik király majdnem megölte bolondját, egy egyszerű és ártatlan embert, aki a királynő, Aragóniai Katalin jelenlétében a király ágyasát, Boleyn Annát kurtizánnak és annak lányát, Erzsébetet fattyúnak nevezte. A bolondot rögvest kipenderítették az udvarból.”

Tapasz pozícióját William Somers kapta meg, aki nemsokára a király kedvenc bolondja lett. Olyannyira, hogy szabad bejárása volt őfelsége lakosztályába, és idővel VIII. Henrik egyik fontos tanácsadójává nőtte ki magát. Somers az udvarban maradt és tovább folytatta pályafutását VI. Edward és I. Mária uralkodása alatt is. Aranyköpéseit követi jelentések és az udvarnokok levelei őrizték meg az utókornak. Mária királynő egy másik figurával, „Bolond Jane”-nel gazdagította az angol udvart. Az udvari mókamesterek, Bolond Jane és Somers kiváltságos helyzetét jól érzékelteti, hogy személyük intim közelségben jelenik meg egy 1543-ban, VIII. Henrikről és családjáról készített festményen is.

Erzsébet királynő számtalan bolondja közül a leghíresebb egy disznópásztor fia, Richard Tarleton volt. Ő volt az első udvari bolond, aki már nem tartózkodott állandó jelleggel az udvarban, és mint Erzsébet egyik színésze, szép karriert futott be a színpadon. Tarleton a királynő kegyeltjei közé tartozott, állandó bejárása volt Erzsébethez. Amikor a királynőn rossz hangulat lett úrrá, a bolond rögtön valami viccel oldotta fel borús hangulatát. Az udvar kegyeltjei bizonyos esetekben Tarletonhoz fordultak először, aki egyfajta szertartásmesterként elintézte számukra a kihallgatást a királynőnél. Tarletonról úgy tartották, hogy Erzsébet több botlását hányta a királynő szemére, mint az udvari káplánjai és jobban gyógyította az uralkodónő melankóliáját, mint orvosai.

A korszak legjobban dokumentált és egyben utolsó udvari bolondja, aki jelentős pozíciót kapott az udvarban, Archybald (Archy) Armstrong, I. Jakab angol király ügyeletes mulattatója volt. Az udvarban elért kiváltságos helyzetét jól mutatja, hogy tagja lehetett annak a szűk létszámú küldöttségnek, amely 1623-ban elkísérte a Spanyolországba utazó Károly herceget, ahol őméltósága házassági ajánlattétel végett találkozott Mária infánsnővel. Archy, aki a korabeli feljegyzések szerint szemtelen és elmés performanszaival nemcsak a spanyol királyt, de az infánsnőt is elkáprázatta, sokkal közelebb került Máriához, mint a szerelemtől elvakult kérő. A derék bohóc folyton az udvarhölgyek között lebzselt, és hangoskodva fecsegett mindenről, amit hallott. A népszerű Archy így írt gazdájának, I. Jakab királynak a spanyol uralkodó és közte kialakult szimpátia mértékéről: „Tudatom felségeddel, hogy senki sem tudott - sem királyom, sem a herceg kíséretéből bárki - olyannyira közel kerülni az uralkodóhoz, mint én.”

Armstrong fényes karrierjének végül vége szakadt. A pozőr ugyanis nyílt ellenszenvet táplált Laud érsekkel szemben, és ennek szellemes és gúnyos formában gyakran hangot is adott: volt alkalom, hogy a komédiás az érsek nevét elmés szójáték keretében az ördöggel hozta kapcsolatba. Archy vesztét végül az okozta, hogy folyamatos kritikával illette Laud érsek elképzelését, nevezetesen az angol liturgia bevezetését Skóciában. Ekkor betelt a pohár, és az érsek utasítására Archyt kivitték egészen a kapusfülkéig, majd nemes egyszerűséggel kirúgták az udvarból. Utódja, Muckle John soha nem tudta megközelíteni népszerűségét.

Az I. Károly udvarában uralkodó távolságtartó, kimérten udvarias légkörben egyetlen udvari bolond sem tudott politikailag fontos pozíciót megszerezni magának. A polgárháború után az angol udvarban már nem alkalmaztak udvari bolondot. A bolond figurája a színpadon élhetett tovább, ahol a drámaírók eszköze lett a burkolt és gunyoros társadalomkritika bemutatására.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2013. ősz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok