Kedves Olvasó,

amikor e számra készülve barátaimmal arról beszélgettem, ki milyennek látja az USA XX. századi demokráciafelfogását, létezik-e kétarcú Egyesült Államok, akkor többszörösen ki lettem javítva: nem lehet egy “másik” Amerikáról beszélni, mert akkor lennie kell egy “egyik” Amerikának is.  Ki dönti el, melyik a jó - ha egyáltalán létezik “jó” Amerika...

Ennél a pontnál le is tettem arról, hogy további jelzőt keressek.

Csakhogy a következő cikkek témái mellett nehéz lesz elmenni szó nélkül. Mert egyik állam sem lenne büszke arra, ha pár évvel egy elnök élete árán kivívott rabszolgafelszabadítás után a színes bőrű lakosokat megkülönböztető törvények lépnének életbe. A Jim Crow-jogszabályok előírták a szegregációt a közegészségügyben, az oktatásban, a tömegközlekedésben, a vendéglátóhelyeken, de még a hadseregben is. 1876-tól egészen 1964-ig!

Szintén a kellemetlen igazságok sorába illik, hogy amíg az amerikai hadsereg minden tiszteletet megérdemlő katonái Európában faluról falura szorították vissz a nácikat, és egymás után szabadították fel a koncentrációs táborokat, addig saját országukban ők maguk zárták be japán származású, de magukat amerikainak valló honfitársaikat szögesdrót mögé.

Első ránézésre nehéz jól kijönni abból, hogyan is viszonyult az USA a demokráciához a XX. században. Amit legendásan nagy hévvel visznek még oda is, ahol nem is kérik.

Csakhogy az ördög itt is a részletekben bújik meg. A demokráciáról ugyanis nem elég csak beszélni, alkalmazni is tudni kell. Az általunk tárgyalt témákban pedig már a jogtiprás pillanatában beindult a civil kontroll, és működésbe léptek a demokrácia fogaskerekei.

Valójában ez az igazán “kellemetlen” igazság.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. nyár számában olvasható.