A vörösterror 133 napja
Kárai Attila

Mexikói bevándorlási hullámok az Egyesült Államokba

A Rio Grandén átszökő sombrerós illegális bevándorló (wetback, mojado) képe mára éppúgy része globális populáris kultúránknak, mint az Egyesült Államok déli határán épülő, európai szemmel nézve a vasfüggönyt idéző szögesdrót-kerítés. Az amerikai média időről időre hangos a demokratikus berendezkedést, a gazdasági és társadalmi rendet, végső soron az amerikai értékeket és életformát súlyosan veszélyeztető illegális bevándorló „hordák”-ról szóló riogatásoktól, melyek visszhangja olykor az Atlanti-óceánon is áthallatszik. De vajon mi teszi az amerikai Délnyugat sivatagos határvidékét ilyen szürreális, ellenőrizhetetlen térré, és milyen tényezők határozzák meg valójában a világ egyetlen fennmaradó szuperhatalmának és déli szomszédjának migrációs viszonyait?

A „megszállt” Amerika

„Elfoglalt Amerika” (Occupied America: A History of Chicanos). Ezzel a provokatív címmel írta meg Rodolfo Acuña a csikánók, azaz az USA-ban élő mexikói származású kisebbség történetét. A „belső gyarmat” modell szószólója arra a gyakran figyelmen kívül hagyott történelmi tényre hívja fel a figyelmet, hogy a mai Texas, Új-Mexikó, Arizona, Kalifornia, illetve részben Kolorádó, Nevada és Utah területét kétszer is gyarmatosították.

A XVII-XVIII. század folyamán először spanyol – valójában már ekkor is erősen kevert származású, mestizo, mulatto stb. – telepesek vetették itt meg a lábukat. Az elképesztő kiterjedésű (az USA mai területének közel negyedét kitevő) északi tartományokat azonban sem a gyarmati, sem később az önálló mexikói kormány nem tudta teljesen ellenőrzése alá vonni, és még a XIX. század derekán is mindössze néhány tízezer fő lakta. Nem volt tehát nehéz dolga a dinamikusan terjeszkedő, a kontinens benépesítését ideológiai küldetésének tartó keleti angolszász szomszédnak, mikor szemet vetett a területre.

A folyamatot az ekkorra már angolszász többségű Texas függetlensége (1836), majd annektálása (1845) indította meg, majd a határviták ürügyén vívott kétéves háború (1846-48) pontot is tett a végére. A Guadalupe Hidalgo nevével fémjelzett békeszerződés és egyéb megállapodások révén Mexikó korabeli területének több mint fele került az Egyesült Államok fennhatósága alá; azért csak ennyi, mert számos befolyásos döntéshozót aggasztott egy alsóbbrendű, „korcs” faj nagyléptékű beolvasztásának várhatóan negatív hatása az amerikai demokráciára. Az elfoglalt tartományok kisszámú és ezért relatíve veszélytelennek tartott hispán lakossága teljes körű polgárjogot nyert ugyan, illetve garanciákat kapott tulajdonviszonyainak tiszteletben tartására, a gyakorlatban azonban igen gyorsan világossá vált számukra, hogy földbirtokaikat elvesztik és másodrendű állampolgári státuszra lesznek kárhoztatva.

Kettős mérce

Míg a XIX. század közepe a szinte korlátlan és ellenőrizetlen, úgynevezett „régi bevándorlás” időszaka az Egyesült Államokban, a századforduló körüli évtizedek a Kelet-, Közép- és Dél-Európából, illetve Kínából és Japánból érkező „új bevándorlók” ellen hozott korlátozásokkal jellemezhetők. A történészek csak mostanában kezdik felismerni, hogy az illegális bevándorlás modern problémájának feltételei és mintái jelentős mértékben ebben az időszakban öltöttek formát.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. nyár számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok