Királyi házasságok Nagy-Britanniában

2011. február 11. 13:23

Áprilisban mondhatja ki a boldogító igent Vilmos herceg és jegyese, Kate Middleton. A házasságig vezető út ugyan zökkenőmentesnek tetszik, de ez nem volt minden esetben így az ország történetében.

Korábban

Vilmos herceg először tavaly szembesült a királyi sarjak házassági szokásainak szokatlanságával: ekkor nagymamájától, II. Erzsébet királynőtől kellett áldást kérni a frigyre, akitől azt kellett kipuhatolnia, hogy az uralkodónak van-e bárminemű kifogása az idén áprilisra tervezett menyegző ellen. A királynő erre rábólintott, Vilmos pedig elgondolkodhatott, kinek is köszönhető a pusztán formalitásnak tetsző, ugyanakkor királyi követelménynek tartott szokás.

A válasz röviden: III. Györgynek. A 18. században uralkodó királyt az amerikai kolóniák elvesztésének lehetősége mellett öccsének magatartása is komolyan aggasztotta. Cumberland hercege ugyanis titokban elvette Lady Anne Hortont, akinek ugyan „elbűvölő szemei” voltak, de a király rossz hírű nőnek tartotta. György nem is tétlenkedett, s 1772-ben kiadta a Királyi Házassági Törvényt (Royal Marriages Act).

Immáron három évszázada van a királynőnek vétójoga a királyi házasságok megakadályozására, ha úgy látja, hogy egy neki nem tetsző személy akar családjukba beférkőzni, bár a valóságban csak a miniszterelnök tanácsára mondhat nemet. Érdekes lenne azon spekulálni, mi lett volna Erzsébet válasza, ha fia, Károly herceg a kilencvenes évek végén kérte volna meg második feleségének, az egykori királyi „kitartott” Camilla Parker-Bowlesnek a kezét – erre végül csak 2005-ben került sor, amikor már lecsitultak a viharos kapcsolat keltette hullámok, s elég idő telt el Diana hercegnő tragikus halála óta.

A másik ősrégi szokás III. Vilmos uralkodásának idejére vezethető vissza. Ebben az időben a brit uralkodó a világi mellett – mint az anglikán egyház feje – a vallási főhatalmat is gyakorolta. Mivel Vilmos beteg és gyermektelen volt, elszántnak mutatkozott, hogy riválisa, a katolikus II. Jakab ne térjen vissza és törjön a trónjára, a saját szája íze szerint próbálta fazonírozni a törvényt. Ennek eredménye az 1701-es örökösödési törvény (Act of Settlement), amelynek értelmében sem az uralkodó, sem pedig házastársa nem lehet római katolikus vallású – amennyiben továbbra is a trónon akar maradni. A törvényről ugyan sokat vitatkoztak, de a megváltoztatása egyszer sem került komolyan napirendre.

A törvény arról azonban nem szól, hogy a herceg feleségének királyi, vagy arisztokrata származásúnak kellene lennie, sőt, a herceg elvileg a határon túlról is választhat magának párt, még az sincs előírva, hogy a Brit Nemzetközösség állampolgára legyen az illető – ráadásul a vallási hovatartozás sincs kőbe vésve, a menyasszony ugyanúgy lehet muzulmán, mint zsidó, sőt, ateista is.