„Za dom spremni!” – új helyre kerül a „horvát Auschwitz” nagy vitákat kiváltó emléktáblája
2017. szeptember 7. 16:06 MTI
Eltávolíttatta csütörtökön a horvát kormány az egykori jasenovaci második világháborús koncentrációs tábor közelében a délszláv háborúban (1991-1995) elesett honvédőknek állított emléktáblát, amelyen a Za dom spremni! (A hazáért készen állunk) usztasa köszönés is helyet kapott - jelentette a horvát televízió.
Korábban
Az emléktáblát tíz kilométerrel távolabb, Novska város temetőjében állítják fel újra. A tavaly leleplezett emléktábla nagy felháborodást okozott.
A horvátországi zsidó és szerb közösség januárban bojkottálta a holokauszt áldozatainak emléknapjára szervezett állami megemlékezést, felpanaszolva, hogy a kormány a tábla vagy a kifogásolt felirat eltávolítása helyett bizottságot hoz létre az önkényuralmi jelképek ügyében, minthogy törvényben kívánja újraszabályozni a fasiszta és a kommunista jelképek használatának tilalmát.
A vezető kormánypártnak koalíciós partnereivel is meggyűlt a baja az emléktábla miatt. A szerb és az olasz kisebbségi képviselők csak azzal a feltétellel támogatták az új kormány megalakulását júniusban, ha az még szeptemberben eltávolíttatja a kifogásolt feliratot az emléktábláról. A kisebbik kormányzó párt, a liberális Horvát Néppárt (HNS) is ezt szabta a koalíciókötés egyik feltételéül.
A kormánynak azonban hosszú ideig nem sikerült megegyeznie a Horvát Jogpárt saját fegyveres erejének, a délszláv háborúban létrehozott HOS-nak a veteránjaival, akik elesett bajtársaik emlékére állították a táblát. A szervezet nem egyezett bele, hogy eltávolítsák a Za dom spremni! feliratot a HOS hivatalos címeréből, amely a táblán is látható, de végül belegyeztek a tábla áthelyezésébe.
A HOS csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozták, hogy „ők nem fasiszták”, és amíg élnek, a vitatott felirat a címerükben marad. Az usztasa köszönés számos közéleti és politikai vitának volt témája az elmúlt hetekben. Horvátországot külföldről is bírálták tehetetlensége miatt.
A jasenovaci komplexumban, amelyet horvát Auschwitzként is emlegetnek, becslések szerint mintegy 80-90 ezer ember halt meg a második világháború idején. Az áldozatok több mint fele szerb volt, de horvát és boszniai zsidókat, cigányokat és olyan horvátokat is kivégeztek, akik nem értettek egyet a világháború idején kikiáltott Független Horvát Állam (NDH) nevű, usztasák vezette, a náci Németországgal szövetséges bábállam rendszerével. Az áldozatok között sok ezer gyermek is volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A dzsungelben veszett nyoma az El Doradót kereső Fawcettnek
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap