Vízre bocsátották egy 2500 évvel ezelőtti hajó pontos mását
2017. március 20. 09:30 MTI
Vízre bocsátották pénteken Izraelben, Haifán egy 2500 éves hajó pontos hasonmását - értesült a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli honlap. Péntek reggel az ókori szokások szerint Poszeidónnak, a tenger istenének áldozott borral történt meg az ünnepélyes vízre bocsájtás, majd a különleges hajó egy rövid utat tett az öbölben.
Korábban
A Ma'agan Michael II névre keresztelt vitorlás első komolyabb útja a haifai öbölből a Tel-Aviv melletti Herclijához vezet majd a hónap végén, s az utazások során elkészítőinek reményei szerint fény derül az ősi hajózás titkaira is. A vitorlás hajó az 1985-ben, a Ma'agan Michael nevű kibuc partjánál megtalált, és a kövek és a homok alatt kiváló állapotban fennmaradt egykori kereskedőbárka pontos mása, amelyet két év alatt készítettek el korabeli, időszámítás előtti ötödik századi módszereket és eszközöket alkalmazva.
Az 1988-89-ben a tenger alól Ma'agan Michaelnél kiásott eredeti darab egy tipikus teherszállító hajó volt, mintegy tizenegy méter hosszú és négy méter széles, és úgy vélik, hogy a görög partokról származott. Helyreállították, és 1999 óta a haifai Hecht múzeum kincseit gyarapítja. A maradványok között fellelték egy korabeli hajóács szerszámos ládáját is, ami arra késztette a Haifai Egyetem tengeri civilizációkkal foglalkozó tanszékének és az Izraeli Régészeti Hatóságnak (Israel Antiquities Authority, IAA) a tudósait, hogy az egykori eszközökkel megpróbálják elkészíteni a mását, ezzel is jobban megértve elődeink lehetőségeit.
Mivel pontos utasítások nem maradtak fenn, próbálgatással igyekeztek kitalálni - csak az ősi szerszámokat használva -, miként is dolgozhattak az egykori hajóépítők. A vállalkozásban részt vevő régészek a hajó mozgásának tanulmányozásából a továbbiakban az próbálják majd megérteni, hogy az ókori tengerészek, korabeli technológiákkal miként tudtak eljutni például a széllel szemben Ciprusra, mivel erre már évszázadokkal korábban bizonyítottan képesek voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.