Videó mutatja III. Richárd halálának körülményeit
2015. február 17. 08:40
A koponya alsó részén, valószínűleg karddal ejtett vágás és egy behatoló, szúrt seb okozhatta III. Richárd halálát az utolsó York-házi király maradványait vizsgáló szakemberek szerint.
Korábban
III. Richárd (1483-1485) az utolsó York-, illetve Plantagenet-házi király volt, s egyben az utolsó olyan angol uralkodó, aki ütközetben veszítette életét. Uralkodása mindössze két évig tartott, távoli rokona, Tudor Henrik taszította le a trónról. Földi maradványait két éve, 2012 szeptemberében tárták fel az angliai Leicesterben, egy parkoló betonja alatt, nem messze attól a helytől, ahol a Rózsák háborúját (1455-1485) lezáró bosworthi csata zajlott.
Ahogy arról itt a Múlt-koron mi is rendszeresen beszámoltunk, az elmúlt két évben számtalan vizsgálatot végeztek III. Richárd maradványain. A kutatók egyebek mellett megállapították, hogy bár súlyos oldalirányú gerincferdülése (szkoliózisa) volt, mégsem alakult ki nála gerincpúp, mint ahogy William Shakespeare drámájában ábrázolta a királyt, valamint hogy gyerekként szőke és kékszemű lehetett. A Leicesteri Egyetem kutatói a legmodernebb képalkotó eljárásokat alkalmazták, így CT segítségével vizsgálták a csontvázat, a háromdimenziós szerkezetmeghatározást lehetővé tévő röntgen-mikrotomográfia segítségével pedig a csontokon ejtett sérüléseket elemezték.
Az itt látható videón Guy Rutty (East Midlands Forensic Pathology Unit) törvényszéki patológus vizsgálja a Plantagenet-házi király koponyáját. A kutatók összesen 11 szúrt és vágott sebet találtak III. Richárd csontvázán, ebből kilencet a koponyáján, kettőt pedig a hátsó részén: egy 60-szor 55 milliméterest, illetve egy 31-szer 17 milliméterest. A sérüléseket tőrrel, karddal és alabárddal okozták. "Ez egy igazi heuréka-élmény volt" - jegyezte meg Rutty a felfedezés kapcsán.
A vizsgálatról közzétett videón a szakértők a koponya hátsó részén látható kisebbik szúrás körülményeit magyarázzák. A két sérülést a vizsgálatok szerint ugyanazzal a pengével okozták. Mivel nincs semmiféle sebgyógyulásra utaló jel, teljesen egyértelmű, hogy az összes sérülést III. Richárd közvetlenül a halála előtt, az ütközet során szerezte, ahol akár többen is megtámadhatták az uralkodót - írták kutatók The Lancet 2014. szeptemberi számában.
A koponyasérülések alátámasztják azokat a korabeli beszámolókat, amelyek szerint az uralkodó - vagy mert levette, vagy mert elveszítette - nem viselt sisakot. A sérülések közül hármat tartanak végzetesnek a szakemberek: a koponya alsó részén, valószínűleg karddal ejtett vágást és egy behatoló, szúrt sebet, továbbá egy medencetájéki sebet. Az úgynevezett "védekező" vágások hiánya a felső végtagokon viszont arra enged következtetni, hogy a király fel volt fegyverkezve és utolsó leheletéig harcolt. A sok vért vesztő III. Richárdnál agyi vagy tüdőrög keletkezhetett, majd időn belül elhunyt.
III. Richárd földi maradványait - egy 7 napon át tartó ünnepségsorozatot követően - március 26-án fogják újratemetni a leicesteri katedrálisban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap