Szörnyű tragédia követte a várva várt boldogságot Erdélyi János életében
2021. május 13. 13:41 Sziklay Cs. Mónika
Korábban
Mosolygó Kossuthok
Novemberben Nelli végül felbontotta „szív-vérzésig menő” jegyességét Pap Dániellel, Erdélyi pedig ekkor bátran kérte meg kezét. A decemberi sorok már a beteljesült szerelem tanúságtételei:
„Huszonnégy hónapos ismertség után elvégre, közel juték kegyedhöz, hogy távol legyek mindentől, kegyeden kívül. […] Bizony, bizony, édes szépem, nagy indulat köt engem kegyedhöz, bizony nem adnám érzésimet keblembül oda, mert tele van velük az egész szív, mert nekem a föld többet nem adhat, nem is kívánok, az életben. […] Nem kell nekem, van már nékem / Adott isten, a mit kértem. Hűen és imádattal: E. János.”
Bemutatta számára várbéli, Úri utca (korábban Herrengasse) 48. szám alatti legénylakását is. Utolsó levelében az alábbiakat írta: „Kedves Nelkám! Éppen mikor bevégzém tegnap előbbi levelemet, kapám a kegyedét, mint szoktam, örömérzettel. A leányt láttam szólani benne, kit én szeretek régen, de csak nemrégen szabad szeretnem. […] Isten óvjon engem, minden gonosztól; de szerelme nélkül világ csapodárjává lettem volna; így, mikor ő igent mond, teljesen újjá születtem, s örülök az életnek, mint a gyermek, kinek szíve egyik kamrácskájában játék, másikban kegyes érzelmek lakoznak. Van, úgy hiszem, ki Jánoska boldogságát irigyli, ki is ne irigyelné azét, kinek kegyed örül; Jánoska pedig nem irigyli senkiét, mert szerettetik. – Tudom, hogy mosolyganak most magokban Kossuthok, részint kegyeden, részint rajtam, hogy együtt nem lehetünk. […] És Kossuthékkal eszembe jő sok minden. Eszembe a vasárnapi és mindennapi megkülönböztetés, s mosolygóra vonul ajkam meggondolván: mint lettem én mindennapivá, s mint nem vágyom többé a vasárnapiságot.”
Eljegyzésükre 1841. január 23-án került sor – jogi stúdiumai végeztével, március 16-án Erdélyi letette az ügyvédi vizsgáját –, majd március 24-én a pesti Evangélikus Egyházkerület Deák téri templomában házasságot kötöttek egymással. Székács József püspök eskette őket, násznagyuk Kossuth Lajos, egyik tanújuk Fáy András volt.
A friss házasok a Czukor utca (Zöldfa utcza) 496. számú házban polgári otthont rendeztek be maguknak, a nyári hónapokat pedig Heinrich Nepomuk János kapitány „Zur Schöpfung” (az „Alkotáshoz”, avagy a „Teremtéshez” – Haydn oratóriumának címére utalva) elnevezésű városmajori nyaralójában töltötték – e házról kapta a nevét a mai Alkotás utca.
Szeretetteljes, kiegyensúlyozott időszak volt ez a házaspár számára, nyugodt és boldog életet éltek. Erdélyi vallomása alapján „az én Nellim nem a mindennapi nők sorába tartozik.” „Frau Biedermeier” – ahogyan az ifjú feleséget joggal nevezhették volna – a művészetek és az irodalom területén is tehetséges fiatalasszony volt. Szépen rajzolt, zenélt, francia, illetve német nyelvű verseket olvasott és másolt, érdekelte a politika is.
A történelmi emlékezet egy anekdotát is őriz bátorságáról: a budai hegyekben tett sétája során egy súlyosan sérült férfira talált. Rendhagyó módon – hiszen ez a korszak attitűdjében szokatlannak mutatkozott – a fiatalasszony nem rettent meg a helyzettől. Azonmód segítséget hívott, mellyel az elkeseredettségében öngyilkosságra készülő költő, Tóth Lőrinc életét mentette meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap