Szenzációs felfedezés írhatja át a kínai agyaghadsereg történetét
2016. október 12. 13:24
Az első, Csin si Huang-ti sírját védő agyagkatonák felfedezése óta eltelt több mint 40 évben a régészek egy teljes, élethű hadsereget tártak fel a Hszien városa közelében található lelőhelyen. A híres sírkomplexumban talált legújabb leletek külföldi hatásra engednek következtetni.
Korábban
A bizonyítékok alapján úgy tűnik, nyugati felfedezők már 1500 évvel korábban letelepedtek Kínában, mint a kutatók korábban gondolták: a terrakotta hadsereg megalkotásában görögök segíthettek – olvasható a The Telegraph honlapján. A 8000 agyagszobrot feltehetően egy, az ókori görög művészet hatása alatt állt európai származású szobrász iránymutatásával készítették.
Egy kiterjedt kutatás során ugyanis az európaiakra jellemző mitokondriális DNS-mintákat azonosítottak, amelyek arra utalnak, hogy európaiak utaztak, telepedtek le és halta meg Kínában az első kínai császár uralkodása alatt – 1500 évvel korábban, mint a tudósok eddig gondolták. Csang Vejhszing professzor, a sírkomplexum feltárásán dolgozó régészek vezetője úgy véli, a felfedezés „fontosabb, mint bármi az elmúlt 40 évben”, beleértve magát az agyaghadsereg megtalálását is. Ez lehet ugyanis az első ismert találkozás a nyugati és a kínai civilizáció között.
A mauzóleum régészeinek kutatásából emellett az is kiderült, hogy maga a sírkomplexum jóval nagyobb, mint korábban gondolták: közel 98 négyzetkilométer területű, vagyis kétszázszor nagyobb, mint a Királyok völgye Egyiptomban. A kutatókat elsősorban azonban az i. e. 3. században élt Csin Si Huang-ti uralkodása alatt Kínában letelepedő európaiakra utaló DNS-ek hozták lázba.
Dr. Li Hsziucsen, a lelőhelynél üzemelő múzeum régésze szerint most már a kutatók rendelkezésére állnak bizonyítékok arról, hogy az első császár uralkodásának Kínája és a Nyugat között szoros kapcsolat állt fent már a selyemút formális létrejötte előtt is. A tudósok szerint a kapcsolatra utaló bizonyíték már akkor is világos, ha megfigyeljük az agyagkatonákat, mivel Kínában semmilyen ember nagyságú szobrok alkotására utaló hagyományt nem találunk. A kutató szerint nem csak az agyagkatonák, a helyszínen felfedezett bronz szobrok kivitelezése is görög hatásra utal.
Lukas Nickel professzor, a Bécsi Egyetem Ázsiai Művészettörténet Tanszékének vezetője szerint az első császár sírkomplexumát a Nagy Sándor ázsiai hadjáratát követő évszázadban Közép-Ázsiában felbukkanó görög szobrok ihlették. A tudós el tudja képzelni, hogy egy görög szobrász a helyszínen volt, hogy a helyieknek instrukciókat adjon.
A régészek a feltárás során megtalálták emellett egy megcsonkított, fiatal nő (feltehetően egy magas rangú ágyas) maradványait is, akit értékes gyöngy- és aranyékszerekkel temettek el. Egy fiatal férfi, feltehetően a császár legidősebb fia, Jing Fu-Szu koponyáját is megtalálták, amelybe egy számszeríj lövedéke volt belefúródva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap