Sorozatgyilkos vérével írta jegyzeteit az orvostanhallgató
2015. május 5. 14:15
A hírhedt ír sorozatgyilkos, William Burke vérével írta jegyzetét az Edinburghi Egyetem egyik medikusa. A bizarr dokumentumot május 15-én mutatják be az intézmény anatómiai múzeumában.
Korábban
Felettébb furcsa ötlete támadt egy edinburghi orvostanhallgatónak 1829 telén. Egyetemi társaival éppen egy boncolást nézett végig, amikor egyszer csak fogta és lopva "vérmintát" vett a halott fejéből. Jól tudta, mit csinál, hiszen a boncasztalon a hírhedt ír sorozatgyilkos, William Burke feküdt.
Az itt látható, Burke vérével írt jegyzetet először teszik közszemlére a sorozatgyilkos kivégzése óta eltelt több mint 180 esztendő óta. Sarah Deters, a bizarr dokumentumot őrző Edinburghi Egyetem anatómiai gyűjteményének kurátora a The Telegraphnak arról beszélt, hogy a jegyzet szerzőjének kilétét homály fedi, de minden jel arra utal, hogy az egyetem egyik hallgatója készítette.
A dokumentum az orvostanhallgató furcsa szokásáról árulkodik, hiszen egy Burke-emlékkönyv részeként találták meg, amelyben a tömeggyilkos életéről, peréről és felakasztásáról szóló újságkivágások találhatók. "Ez csak az emlékkönyv egyik része, nagyon hátborzongató" - közölte Deters.
Burke nyilvános akasztása igazi látványosságot jelentett: mintegy 20 ezer ember zsúfolódott össze 1829. január 28-án az edinburghi St. Giles-katedrális előtt, hogy tanúja legyen a hírhedt tömeggyilkos kivégzésének. A West Port-i munkás, William Burke és társa, William Hare 1828-ban tíz hónapon át tartotta rettegésben Edinburgh városát, mely idő alatt összesen 16 embert öltek meg. A két hírhedt gyilkos aztán - nem kevés pénz ellenében - az Edinburghi Egyetem professzorának, Robert Knoxnak adta át a tetemeket, hogy ott anatómiai vizsgálatokat végezhessenek rajtuk.
A sors fintora, hogy Burke tetemét kivégzése után röviddel szintén felboncolták. Valószínűleg ekkor nyílt alkalma az ismeretlen elkövetőnek arra, hogy vért vegyen a sorozatgyilkos fejéből. "Ez a jegyzet William Burke vérével íródott, akit 1829. január 28-án akasztottak fel Mrs. Campbell/Docherty meggyilkolása miatt" - olvasható a papíron, amely a gyilkosok utolsó áldozatára, Margery Dochertyre (leánykori nevén Campbell) utal. "A vért fejéből, 1829. február 1-jén vettem".
Az egyetem ugyan nem ellenőrizte az írás eredetiségét, de Deters amondó, a vérrel írt szöveg színe "teljesen eltér" a tintáétól. A jegyzet az Edinburghi Egyetem anatómiai múzeumában, május 15-étől lesz látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap