Soha nem látott luxori sírokat nyitottak meg a látogatók előtt
2015. november 6. 09:58 MTI
Luxorban három újbirodalomkori sírt nyitottak meg csütörtökön a látogatók előtt első alkalommal azok felfedezése óta; a lépés a remények szerint hozzájárul az ország gyengélkedő gazdasága számára létfontosságú idegenforgalom fellendítéséhez.
Korábban
A Kairótól 700 kilométerre délre fekvő Nílus parti város Kurnat Marei nevű körzetében Mamdúh ed-Damáti műemlékvédelmi miniszter a ceremónián felszólalva rámutatott, hogy a sírhelyek olyan személyiségek földi maradványait őrzik, akik a szóban forgó kor legfontosabb méltóságai közé tartoztak. Az ókori thébai sírok katalogizálása szerint TT40-nel jelölt sírban nyugvó Amenhotep Huy a kusi alkirály címet viselte a híres gyermekfáraó, Tutanhamon uralkodásának idején, az időszámításunk előtti 14. században. A kusi alkirályi cím egy kormányzói tisztség volt. A sír belső falán található festményeken délről érkezett núbiaiakat látni, akik adományokat nyújtanak át annak jeléül, hogy elismerik az egyiptomi uralmat.
Ugyancsak megnyitották a látogatók számára Ameneminet sírját (TT277), aki III. Amenhotep fáraó temetkezési templomának papja volt, valamint Amenemheb végső nyughelyét (TT278), aki pedig Amon-Ré isten templomának jószágait őrizte. Karbantartási munkálatok után újra megnyitották továbbá Horemheb és III. Tutmózisz király sírkamráját. Tutanhamon világhírű sírja három napja nyílt meg újra a közönség előtt egy restaurálást követően. A Luxorban található fáraókori sírok legtöbbjét időszakosan, egy rotációs elv alapján tartják nyitva, ezáltal is védve a műemlékeket a látogatóktól és a bekerülő pára káros hatásától.
Az ünnepélyes megnyitót a Sínai-félszigeten múlt hétvégén történt légi katasztrófától függetlenül rendezték meg, de a 224 ember halálával járó szerencsétlenség miatt különös jelentőséget kapott. Amennyiben igaznak bizonyul az Iszlám Állam egyiptomi ágának bejelentése, miszerint a dzsihadisták által végrehajtott merénylet miatt zuhant le az orosz gép, az végzetes hatással lenne a lassan újraéledő egyiptomi turizmusra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap