Római kori mészégetőt találtak Ausztriában
2016. július 15. 12:38 MTI
Hatalmas római kori mészégetőt találtak a felső-ausztriai Enns településnél, a lelet a 2018-as tartományi kiállítás fő látványossága lesz. Feltehetőleg a későókorban korban, a negyedik század folyamán a kályhát szemetesnek is használták, így több ezer egyéb tárgy került elő belőle. Így bukkantak téglákra, pénzérmékre, különböző kerámiákra és szarvasmarha, ló, kecske, kutya és birka csontokra.
Korábban
A bemutatott régészeti lelet a Római birodalom Rajna-Duna menti provinciájának legnagyobb mészégetője. A kemence bizonyítéka annak, hogy a rómaiak igen aktívan építkeztek, amikor a 2. és a 3. században a településnél állomásoztak.
A lelet 12 egykori kemence egyike, amelyre először egy 2008-as útfelújítás alkalmával bukkantak. Idén áprilisban kezdték meg a régészek a mintegy négy méter magas és 3,8 méter átmérőjű kemence kiásását. Kétségtelenül az egyik leginkább ép állapotban maradt római kori mészégetőről van szó - hangzott el a leletet bemutató sajtótájékoztatón.
Feltehetőleg a későókorban korban, a negyedik század folyamán a kályhát szemetesnek is használták, így több ezer egyéb tárgy került elő belőle. Így bukkantak téglákra, pénzérmékre, különböző kerámiákra és szarvasmarha, ló, kecske, kutya és birka csontokra. Találtak továbbá egy Herkules-szobortöredéket, és egy oltárt. Az ásítás emiatt a "Herkules a mészégetőben" projekt elnevezést kapta. A szobrot feltehetőleg el akarták égetni, azonban erre már nem került sor.
A rómaiak a dunai Limes mentén Felső-Ausztriában munkacímmel rendezik meg a 2018-as tartományi kiállítást. Az esemény központi helyszíne az egykori Lauriacum területe lesz, ahol a második itáliai légió állomásozott és akkor mintegy 20 ezren éltek a területen. A Lauriacum múzeumban kiállítás látható majd, római kori romokat a St. Laurenz bazilika alsótemplomában, a mészégetőt egy szabadon megtekinthető ásatáson mutatják be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap