Ritka képek az 1880-as évek Oroszországáról
2017. április 20. 11:07
A cári birodalom összlakossága 1858-ra 74 millió főt tett ki, ám az első világháború hajnalán ez a szám már több mint a duplájára emelkedett. A legnépesebb nagyhatalom ennek ellenére gazdaságilag és társadalmilag a legelmaradottabb is volt, és habár fejlődése folyamatos volt, meg sem közelítette nyugati szomszédjait. A krími háborúban súlyos presztízsveszteséget elszenvedő Oroszország lakosai még a 20. század elején is túlnyomó többségben vidéki közösségekben éltek, az 1861-es jobbágyfelszabadítás során pedig hatalmas terheket róttak a közel 32 milliónyi parasztra.
Korábban
Míg a kedvezőtlenebb éghajlati adottságú északi részeken fogékonyabbak voltak az újításokra és az ipari tevékenységből származó jövedelem aránya is emelkedett, a termékenyebb talajú déli vidékeken, a feketeföldes övezetben a viszonyokat megszabta a terület nagyobb részén terpeszkedő robotoltató nagybirtok, ahol hagyományos és kevésbé hatékony módszerekkel folyt a termőterületet szinte kizárólagosan uraló gabona termesztése. Ezeken a vidékeken az idő megállni látszott. Némi modernizáció viszont megfigyelhető volt a peremvidékeken: a Baltikumban és Ukrajna nyugati részén a már részben racionális gazdálkodással kísérletező nemesi nagybirtok játszotta a vezető szerepet, a földesurak a századfordulóra már tipikus tőkés vállalkozók voltak, és egyre több területen jelentek meg a mezőgazdasági gépek. Mindezek ellenére az országra általánosságban az eladósodottság volt jellemző, 1859-re az adósságok összege már kétszeresen meghaladta az állam évi bevételeit. A Vintage Everyday összeállításában az 1880-as évek Oroszországának mindennapjaiba pillanthatunk bele.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.