Ritka Giotto-másolatra bukkantak egy romos erdélyi templomban
2016. február 16. 10:25 MTI
Giotto di Bondone egy elpusztult mozaikjának a hű freskómásolatát találták meg a Möller István Alapítvány örökségvédői az erdélyi Kiszsolna (Jelna) romos középkori temploma falán - írta hétfőn a Transindex erdélyi magyar portál.
Korábban
Az alapítvány csütörtökön egy budapesti műhelykonferencián mutatja be a mezőségi középkori építettörökség-feltárásának eredményeit. Ezek között legjelentősebbnek a római Szent Péter-székesegyház számára készített Navicella mozaik hű másolatát tartják, amelyet a Beszterce melletti Kiszsolna középkori templomában találtak.
Az eredeti Giotto-mozaik 17. századi megsemmisülése miatt a másolatok különleges értékkel bírnak. A Giotto-mű elkészülte utáni száz évből eddig csak három ilyet ismertek: egyet Firenzéből, egyet a hozzá közeli Pistoiából és egyet Strasbourgból. Közülük egyedül a firenzei az, amelyik nemcsak alapvonásaiban, hanem részleteiben is másolta Giotto képét, pontosan úgy, ahogyan a most előkerült, nagyjából a firenzeivel egyidős kiszsolnai falfestmény is.
"A templom évtizedek óta használaton kívül, romosan áll. Boltozatai részben már beomlottak, és napjainkra a teljes összedőlés fenyegeti. A templom azonban még ma is jelentős értékekkel bír, amelyek közül kiemelkedőek a falfestményei. Miután az újkorban a falképeket többször is lemeszelték, létezésükre csak a legutóbbi időkben derült fény, annak következtében, hogy a templom folyamatosan romló állapota miatt a későbbi meszelések elkezdtek lehullani róluk" - idézte a Transindex a műhelykonferencia szervezőinek a közleményét.
Giotto di Bondone a kutatók szerint az 1305 és 1313 közötti időszakban készítette a római régi Szent Péter- bazilikában a Navicella című mozaikot. A mű szinte teljesen elpusztult a 17. században, a Szent Péter-bazilika újraépítésekor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap