Ritka fotók az amerikai polgárháborúban harcoló gyermekekről
2017. július 12. 17:22
Ha egy háborúra vagy polgárháborúra gondolunk, általában érett korú férfiak csatái villannak az eszünkbe, és csak ritkán gondolunk arra, hogy a véres ütközetekben sok esetben tizenévesek, sőt gyermekek is felbukkanhattak, hol dobosként, hol hírvivőként, ám nem egy esetben fegyvert szorongatva. A több mint 600 ezer emberéletet követelő amerikai testvérháborúban (1861-1865) a becslések szerint több mint negyedmillió 18 éven aluli gyermek szolgált az Unió vagy a Konföderáció oldalán. Sokuk a tíz éves kort sem lépte át ekkor. A legtöbbjük – akik már közelebb voltak a 18 évhez – hazudott a koráról, ám később szinte mindegyikük megbánta, ugyanis kiderült: a háború mégsem olyan jó móka. A véres shiloh-i csatát is megjáró, 15 éves Elisha Stockwell később így írt élményeiről: „ahogyan ott fekszünk a földön, és a lövedékek repkednek felettünk, gondolataimban hazatérek, és arra gondolok, milyen bolond is voltam, hogy eljöttem otthonról ide a zűrzavarba. Most már nagyon örülnék, ha édesapám utánam jött volna akkor.” A képeken is látható John Clem mindössze kilenc éves volt, amikor elszökött hazulról, és beállt a 22. michigani önkéntes ezredbe. Ő is részt vett a Shiloh melletti csatában, ami kis híján az életébe került.
Korábban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Férjét indult megbosszulni a szovjet harckocsizó özvegy
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.