Ozirisz mitikus sírjának másolatát tárták fel Luxorban
2015. január 5. 15:18 MTI
Ókori temetkezést tártak fel Luxorban, amelyet Ozirisz, a túlvilág és a halottak istene mitikus sírja kicsinyített másolatának tartanak az ásatásokat végző olasz és spanyol régészek.
Korábban
Ozirisz sírjának leghíresebb példája az abüdoszi Ozireion, amelyet I. Széthi i. e. 1290-1279 közötti uralkodása alatt építettek. A Nílus nyugati partján, a Nemesek Völgyében, a Kampp-327 befejezetlen sír belsejében felfedezett temetkezési komplexumban megtalálható a mitikus sírnak az óegyiptomi leírásokban szereplő összes jelképe. Ennek alapján a szakemberek úgy vélik, hogy a 25. vagy a 26. dinasztia idején, az i. e. 752 és az i. e. 525 közötti időszakban épülhetett, ugyanis kizárólag ebben a korban jelent meg az Ozirisz-szimbolika a magánsírokban - olvasható a Cairo Post és a Luxor Times angol nyelvű egyiptomi lapok online kiadásában.
A most feltárt sírépítmény-együttes egy nagy keresztirányú oszlopcsarnokból áll, amelynek északi falától lépcső vezet az Ozirisznek szentelt komplexumba. Az isten szobra a boltíves szentélyben "ül", ezt folyosó veszi körül, mintegy elszigetelve és védelmezve Oziriszt. A túlvilág urával szemben kezdődik az a lépcső, amely egy 9 méter mély aknába vezet. Itt újabb csarnok található, ahonnan egy 6 méteres akna nyílik, ez a temetkezési komplexum legmélyebb része. A sírkamra a feltételezések szerint a szobor alatt lehet.
Az Ozirisz-szobrot körülölelő folyosó nyugati oldalán újabb terem található. Innen egy 7 méter mély akna nyílik, amelynek alján északi, déli, keleti és nyugati irányban egy-egy terem található. Utóbbi falait reliefek díszítik: rohanó démonok és késekkel "felfegyverkezett" istenségek láthatók, amelyek őrzik, óvják az elhunyt földi maradványait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.