Öngyilkos küldetésen semmisült meg a világ első katonai tengeralattjárója
2022. szeptember 28. 16:26 Múlt-kor
Korábban
A fémkoporsó
A következő tengeralattjáró építését 1863 júliusában kezdték el és nagyon rövid idő alatt, már augusztus végén elkészültek vele. A Fish Boat (Halhajó), vagy Porpoise (Disznódelfin) néven emlegetett jármű 12 méter hosszú, 1,2 méter átmérőjű, és 7,5 tonna tömegű volt.
Öt apró, kerek ablakkal látták el és egy kisebb tornyot is építettek rá, amely a búvónyílásokat rejtette. Utóbbiakat gumifedelekkel zárták le légmentesen. A hajócsavart hét ember hajtotta, a nyolcadik kormányzott. A ballasztokat kézi pumpákkal lehetett feltölteni és kiengedni.
Az H.L. Hunley belsejét ábrázoló rajz, vélhetően William A. Alexander keze által
A bevetés megtervezésének kezdetén úgy vélték, hogy az a leghatékonyabb, ha egy úszóaknát vontat maga után, majd a célpontként kiválasztott hajó alatt eloldja, az akna pedig felrobban. A Mobile-öbölben kísérleteztek is a megoldással és fel is robbantották a kijelölt célt. Később azonban úgy döntöttek, hogy a Konföderáció David nevű, a tengeralattjárókkal párhuzamosan kifejlesztett torpedónaszádjain használt rúdtorpedókat vetik be.
1863. augusztus 12-én a tengeralattjárót vasúton átszállították Charlestonba, amelyet elzárva tartottak az Unió hadihajói. Az első próbaúton azonban végzetes balesetet szenvedtek: egy gőzös lapátkerekei által keltett hullámok annyira megingatták a tengeralattjárót, hogy a kormányos véletlenül süllyedésre váltott nyitott búvónyílásokkal. A kilencfős legénységből csak négyen jutottak ki, a többiek megfulladtak.
Hunley azzal fordult a Konföderáció hadseregéhez, hogy a legénységet azokból válogassák össze, akik már ismerik a tengeralattjárót. Hunley lett a parancsnok és a szerelőcsapat egy részét fogták be legénységnek.
Eleinte minden rendben ment, de 1863. október 15-én a Fish Boat nem jött fel a felszínre. Mint később kiderült, Hunley nem zárta le az elülső ballaszttartályt a merüléskor, így az megtelt, és lehúzta a hajó elejét. A fenéken megülő járműből nem sikerült kiszabadulni, a legénység összes tagja megfulladt. A balul elsült próbaút után a kísérleteket le akarták állítani, de Dixon hadnagy meggyőzte a feletteseit a folytatásról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap