Ókori római csontvázakat bámulhatunk sajtburgerezés közben
2017. február 27. 13:04
Egy McDonald’s gyorsétterem építése során egy ókori útszakasz maradványaira bukkantak egy olasz kisvárosban. Az étteremlánc és a helyi régészeti szakfelügyelet együttműködése lehetővé tette, hogy a jó állapotban fennmaradt leletek a McDonald’s megnyitása után is megtekinthetőek legyenek. Az így kialakított látványosság nem csak Frattochie városát gazdagítja, hanem az éttermet is egyedülállóvá teszi.
Korábban
A Rómától mintegy 20 km-re délre fekvő Frattochie városa helyén az ókorban egy Bovillae nevű település állt. A legendák szerint, miután a rómaiak elpusztították Alba Longa városát a Kr. e. 7. évszázadban, az ott talált szent tárgyakat Bovillae-be szállították. A város ennek köszönhetően egy gazdag vallási központtá fejlődött az idők folyamán. Lakói között találjuk a tekintélyes Juliusok nemzetségét is, akik Caius Julius Ceasar, majd fogadott fia, Octavianus, a későbbi Augustus révén Róma első császári dinasztiájává váltak.
A város az 1. században élte virágkorát, amikor a Julius-Claudius dinasztia uralkodói komoly építkezéseket folytattak családjuk “ősi fészkében”. Így például Tiberius császár ideje alatt színházat, cirkuszt és egy szentélyt is felépítettek itt. Az uralkodóház kihalását követően azonban Bovillae hanyatlásnak indult és a 4. századra teljesen eljelentéktelenedett. Valószínűleg komoly károkat szenvedett, amikor az Alarik vezette vizigótok 410-ben kifosztották Rómát és a környékbeli településeket.
A város felemelkedésének és bukásának történetével állítható párhuzamba annak az útszakasznak a sorsa is, amely Bovillae-t kötötte össze az ókori római világ főútjának számító Via Appiával. Minden bizonnyal az előkelő lakók igényeinek kiszolgálására épült a jó minőségű út, amely a Via Appia 11. mérföldjénél kezdődik. Az átlagos szélessége két méter volt és egy vízelvezető csatorna futott a jobb oldalán. A bal oldalon egy 0,8 méter széles járda is csatlakozott hozzá. Bovillae hanyatlásával az útszakasz is egyre kihasználatlanabbá vált, fokozatosan benőtte a növényzet, majd lassan betemetődött.
Az egykor jelentős forgalmú útvonal sokáig elfeledve pihent a föld alatt, mígnem 2014-ben egy McDonald’s étterem építési munkálatai során felfedezték a kétezer éves maradványokat. Az így feltárt útszakaszon jól látszanak az egykor rajta járó szekerek keréknyomai, valamint három felnőtt férfi sírját is megtalálták az út mellett, amelyek a vizsgálatok szerint a Kr. e. 3-2. századból származhatnak.
A The History Blog beszámolója szerint, az étteremlánc olaszországi vezetősége finanszírozta a 300 ezer eurós projektet, amelynek során a helyi régészek közreműködésével egy múzeumot alakítottak ki a felfedezett római útszakasz bemutatására. Felépült azonban az eredetileg tervezett étterem is, amelynek padlóját azonban üvegből alakították ki, így a hamburgerezni vágyók is megszemlélhetik az ókori világ eme redkívüli örökségét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- London lakosságának nem tetszett a legendás gyémánt
- Csak Eleanorként ismerte a menekült kislány az őt örökbe fogadó First Ladyt
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap