Nyolc múmiát és több mint ezer szolgaszobrot rejtett egy egyiptomi sír
2017. április 21. 15:38
Régészek egy csoportja egy tíz koporsót, nyolc múmiát és több mint ezer temetkezési szobrot tartalmazó sírt tárt fel a Luxor mellett fekvő Draa Abul Nagaa nekropoliszban. A csapatnak meglehetősen keményen kellett dolgozni, hogy eredményt érjen el: 450 köbméter törmeléket kellett eltávolítaniuk az útból, hogy szabaddá váljon a sír bejárata.
Korábban
A „T” alakú sírban egy nyitott udvarból egy téglalap alapú teremhez lehet eljutni, amelyet egy folyosó köt össze egy második kamrával. A hosszanti kamra négy festett fakoporsót rejt, a belső hatot. A kutatók egy kilenc méter hosszú aknában több mint 1000 usébtit, az ókori egyiptomi sírmellékletek egy formájaként elhelyezett szolgaszobrot is találtak, valamint fa maszkokat és egy szarkofágfedél fogantyúját. Ilyen mennyiségű usébti egyszerre történő felfedezése komoly történelmi jelentőséggel bír.
Míg az emberi maradványok a bomlás különböző állapotában vannak – intakt, gyolcsba csomagolt múmiáktól a feldarabolt, csontvázszerű képződményekig –, a koporsók javarészt jó állapotúak. Vannak töröttek közöttük, ám továbbra is a sárga, vörös, kék, zöld és fekete élénk színeiben pompáznak.
Az eredetileg egy XVIII. dinasztia korában, 3500 évvel ezelőtt élt városi bíró, Userat földi maradványait rejtő sírt a XXI. dinasztia idején kettős sírrá bővítették. Ez azt jelenti, hogy nem minden emberi maradvány és sírmelléklet köthető Userathoz vagy családtagjaihoz. A második kamrában talált múmiákat és fa szarkofágokat a XXI. dinasztia idején helyezték el a sírban. A belső kamra ugyancsak több, fajansz, terrakotta és fa usébtit, valamint narancssárga és zöld mintákkal befestett agyagedényeket rejtett.
A sírt azért nyitották meg a XXI. dinasztia idején, mintegy 3 ezer évvel ezelőtt, hogy még több múmiát helyezzenek el benne, védelmük érdekében, mivel ekkoriban a sírrablás meglehetősen gyakori volt – fejtette ki Mostafa Waziri, az ásatás vezetője. A teljes sírt még nem tárták fel, vagyis további jelentős leletekre lehet számítani. Legalább még egy kamra van, amelynek feltárásán a kutatók jelenleg is dolgoznak. A műemlékvédelmi minisztérium szóvivője, Nevine el-Aref szerint további múmiák felfedezésére számíthatnak az érdeklődők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05