Nyirő újratemetésének megakadályozásáról beszélt a román külügyminiszter
2014. október 9. 12:27 MTI
Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író szülőföldjén való újratemetésének megakadályozását hozta példaként Titus Corlatean román külügyminiszter szerdán arra, hogy a román kormány eltökélt az antiszemita eszmék elutasításában.
Korábban
A román diplomácia vezetője a romániai holokauszt kezdetének 73. évfordulója alkalmából a bukaresti parlament épületében rendezett emlékülésen beszélt a Nyirő-ügyről. "Románia nem fogja megengedni, hogy olyan eszméket, politikai nézeteket és jelképeket hozzanak be területére egy szomszédos országból, amelyek szerintünk a múlthoz tartoznak. A román állam nem fogadja el mindazt, amit egy szélsőjobboldali, fasiszta, antiszemita és románellenes író romániai újratemetése jelképezne" - idézte a román diplomácia vezetőjét a Mediafax hírügynökség.
Nyirő József szülőföldjén való újratemetését a román hatóságok 2012-ben megakadályozták, mivel szerintük az író antiszemita, fasiszta eszméket képviselt. Az újratemetés előkészítésében - kegyeleti okokra, Nyirő József végakaratára és írói érdemeire hivatkozva - az Országgyűlés Hivatala szervezői szerepet vállalt.
"Romániát aggasztja, hogy az európai társadalom egy részében és közvetlen szomszédságában is újra megjelent az idegengyűlölet, rasszizmus és antiszemitizmus" - jelentette ki Corlatean a romániai holokauszt évfordulóján. A rendezvényen a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) küldöttsége is részt vett. A 31 tagot és 10 megfigyelő országot tömörítő szervezetnek jövőre ismét Magyarország látja el a soros elnökségét.
Romániában azért jelölték ki október 9-ét a holokauszt emléknapjává, mert 1941-ben ezen a napon kezdődött a bukovinai zsidók deportálása. A román állam csak a kétezres évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidó megöléséért az 1941-44-es időszakban. A bukaresti vezetők korábban tagadták a romániai holokausztot, és kizárólag Magyarország felelősségét hangoztatták az észak-erdélyi területekről deportált zsidók vonatkozásában.
A szerdai, bukaresti megemlékezés délután a Holokauszt Emlékműnél rendezett koszorúzással kezdődött, ahol Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti külképviseletének megbízott vezetője rámutatott: a második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában, mára pedig kevesebb mint négyezren maradtak. Úgy vélte, el kell mondani az iskolákban a gyerekeknek a nyers igazságot az Antonescu-rezsim több mint negyedmillió áldozatot követelő népirtásáról, hogy az soha többé ne ismétlődhessen meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap