Nem biztos, hogy Boleyn Anna portréit őrzik Londonban
2015. február 16. 17:27 MTI
Szakértők szerint nem biztos, hogy Boleyn Annát, VIII. Henrik angol király második feleségét ábrázolja a londoni National Portrait Gallery két híres portréja, amelyeket a néhai királyné legismertebb arcképei között tartanak számon; a szakemberek ugyanakkor Anna portréjaként azonosítottak egy másik, régóta vitatott alkotást.
Korábban
A Kaliforniai Egyetem Riverside-i intézményének professzoraként dolgozó Amit Roy-Chowdhury olyan számítógépes programot dolgozott ki, amely feltérképezi a portréalany arcát, majd összeveti azt más festmények szereplőinek vonásaival. A szakemberek Boleyn Anna egy korabeli miniatűrjét, a British Museumban őrzött Moost Happi ólomérmét vették alapul, amelyet a néhai királyné egyetlen kétségbevonhatatlan arcképeként tartanak számon. A kutatás eredményeit az Amerikai Tudományfejlesztő Társaság (AAAS) szokásos évi konferenciáján ismertették a kaliforniai San Joséban.
A szoftver segítségével a kutatók arra jutottak, hogy a londoni National Portrait Galleryben lévő, késő 16. századi Anna Bolina-portré, amely egy 1533-as festmény másolata, nem biztos, hogy a néhai királynét ábrázolja, és hasonló eredményre jutottak az arcképcsarnok egy másik Boleyn Anna-képével kapcsolatban is, annak ellenére, hogy az utóbbi alkotáson szereplő nő nyakában a néhai királyné védjegyének számító B-betűs nyaklánc is látható.
Az Annáról készített portrék nagy részét megsemmisítették a királyné 1536-os kivégzését követően, nehogy a képek felzaklassák az uralkodót. Anna lánya, I. Erzsébet trónra lépését követően azonban romantikus hősnővé magasztosult a néhai királyné, és újra divat lett kiaggatni a róla készült portrékat. Ezekből azonban kevés maradt fenn, és a szakemberek úgy vélik, hogy annak idején "átcímkézhették" más nemesasszonyok arcképeit, ki is egészítve azokat, hogy jobban hasonlítsanak Annára.
A szakemberek egy része ilyen alkotásként tartja számon a szintén késő 16. századi Nidd Hall-portrét is. A magánkézben lévő alkotáson egy fejdíszt viselő fiatal lány látható, mellkasán AB kezdőbetűket formázó melltűvel, amelyről úgy tartják, hogy Boleyn Annáé volt. A festmény a The Most Excellent Princesse Anne Boleyn címet viseli, ám sok művészettörténész szerint a mű alapja Holbein Jane Seymourról, Henrik harmadik feleségéről készített festménye volt. Amit Roy-Chowdhury programja azonban azonosságokat mutatott ki a portré és a British Museum érméje között - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes oldalán.
A számítógépes program nem csupán megoldja a rejtélyeket, hanem újabbakat is kreál. Segítségével a kutatók eddig két William Shakespeare-arcképről - a Cobbe-portréról és a Hampton Court Palace-i festményről - is megállapították, hogy nem a bárdot ábrázolja. A szakemberek a szoftver révén azonosították a Galileo Galileiről készült első, 1590-ből való festményt is, illetve megállapították, hogy a reneszánsz művészek megosztották egymással modelljeiket.
Amit Roy-Chowdhury ugyanakkor óvatosságra int a vizsgálat eredményeit illetően. Mint fogalmazott: "amit a számítógép mutat, az végső soron újabb bizonyítékok forrását jelenti az adott kérdésekben folyó viták számára. Nem szabad azt gondolni, hogy a komputer tudja a választ".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Keserűen vette tudomásul a Szerbia elleni ultimátumot Tisza István
- Már a franciák is próbálkoztak harci gázzal az yperni támadás előtt
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap