Négyezer éve óvja gyermekét a földrengéstől a kínai anya
2015. augusztus 12. 12:49
Egy kínai édesanya négyezer év óta öleli gyermekét, akit egy katasztrofális földrengéstől akart megóvni. A régészek egy borzasztó, bronzkori katasztrófa helyszínét fedezték fel Kína Csinghaj nevű provinciájában. A természeti csapást a kutatók a legismertebb vulkánkitöréshez, a mintegy kétezer évvel ezelőtt lezajló pompejii szerencsétlenséghez hasonlítják, a helyszínt pedig „Kína Pompejije” néven vonult be a köztudatba. A most közzétett fotók arról árulkodnak, hogy az ősi kínaiak miként próbálták meg túlélni a katasztrófát. A legtöbbjük egymásba kapaszkodott.
Korábban
A vizsgálatok szerint mintegy négyezer évvel ezelőtt, a bronzkorban a kínai várost egy földrengés rázta meg, majd ezt követően a Sárga-folyó lépett ki a medréből és elpusztította a települést. A megkövesedett maradványok között megtaláltak egy (valószínűleg fiú) gyermeket és az édesanyját, amint egymást ölelik, a térdeplő anya fiát próbálja megóvni a pusztító természeti csapás erejétől.
A többi szomorú, ám igen jó állapotban megmaradó régészeti lelet arról árulkodik, hogy az ősi kínaiak miként (sokan összebújva) próbálták túlélni a katasztrófát. Lacsia jelenleg a legnagyobb ásatási helyszín Kínában, első nyomait még a 2000-es évek elején fedezték fel a kutatók, jelenleg 3700 négyzetmétert tártak fel belőle. A szakértők még nem sokat tudnak a katasztrófa méretéről, de sokuk szerint a pusztítást a pompejii vulkánkitöréshez lehet hasonlítani, továbbá a megmaradt maradványok állapota is az itáliai város elhunytjaihoz hasonlítható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap