Nagy háború nagyvonalakban
2015. április 15. 15:03 Magyar Nemzeti Levéltár
A belga háborús veteránok intézetének első világháborús vándorkiállítása nyílt meg Székesfehérváron, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér megyei levéltárában a Nagy háború nagyvonalakban címmel.
Korábban
Johan Indekeu, a Belga Királyság magyarországi nagykövete a megnyitón elmondta: a tárlat felhívja a figyelmet azokra a szörnyű eseményekre, amelyek az első világháború alatt történtek és alapvetően megváltoztatták az emberek mindennapjait. Reményei szerint a kiállítás hozzájárul a nagy háború eseményeinek megértéséhez, és segít abban, hogy elkerülhető legyen a háborúk borzalma.
A nagykövet jelezte: a belga külügyminisztérium segítségével életre hívott vándorkiállítás január eleje óta látható volt Pásztón, Aszódon, Budapesten, Szegeden, Veszprémben és most Székesfehérváron. A tárlat ezután Ljubljanában, majd Bukarestben lesz megtekinthető. Johan Indekeu kiemelte: a kiállítás és az első világháborús centenárium összeköti a két nemzetet és ennek kézzelfogható eredménye is van, hiszen olyan, eddig ismeretlen magyar katonák sírjait tárták fel, akik belga földben nyugszanak.
Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója rámutatott, hogy Székesfehérváron a belga emlékek mellett hazai levéltári forrásokat is kiállítottak, olyanokat, amelyeket eddig nem mutattak meg a nyilvánosságnak. A tárlat azt mutatja, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár és a Hadtörténelmi Levéltár követi azokat a nemzetközi trendeket és irányokat, amelyek más országok levéltárainál már felfedezhetők. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy 2018-ra, a nagy háború befejezésének századik évfordulójára az összes első világháborús magyar hősi halott adatait fel tudják tárni.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester szerint a város sokat köszönhet katonáinak, ezért kötelessége emlékezni rájuk minden időben. Felhívta a figyelmet arra, hogy nincsen olyan fehérvári család, amelyet valamilyen módon ne érintett volna a nagy háború.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap